KOCZÓ JÓZSEF

125 éve született Kovács Sebestény József – emlékbeszéd

Balassagyarmat, 2011. szeptember 25.

Perőcsény, 2011. október 23.

Minden megemlékezésnek megvan a maga helye: a családban, kisebb-nagyobb közösségekben, egyházközségekben, településeken, egy-egy országban, sőt az egész világon. Az emlékezés mindig egyénhez is kötött, ezért ugyanarról a személyről, eseményről más-más emlékképek jelennek meg gondolatainkban. Úgy gondolom, Kovács Sebestény Józsefről, a balassagyarmati és a perőcsényi református eklézsia tiszteletre méltó lelkipásztoráról, a drégelypalánki egyházmegye utolsó espereséről a kettős jubileumi megemlékezés – 125 éve született, s 100 éve lett a hosszú szunnyadás után feléledt gyarmati református gyülekezet első önálló lelkésze – a személyes vagy családi indíttatáson túl a környékbeli református gyülekezetek és az egyházmegye kötelessége is. S ez a terület: környékbeli református gyülekezetek – Kovács Sebestény József esetében egyet jelent a szülőfölddel is.

Márpedig a szülőföld egyaránt fontos az ember életében és elmúltában is. Sütő András gondolatát idézve ugyanis: „A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk. És egyhangúlag megválasztott emlékei. Mert az utolsó hely az, ahol nevünk emlegetése kilobban. Amikor mindenütt elfelejtettek: a szülőföldnek még mindig akad mondanivalója rólunk. Ha csak egy sóhajnyi vélekedés is.” (Sütő András: Az örök emlékezet földje)

Ipolypásztó – Perőcsény: a földi út kezdő és végső állomása. A perőcsényi Paptag (vagy miként helyben és a környéken emlegették: Dódipuszta) magaslatáról látni lehet az őrt álló ipolypásztói református templom tornyát, s körülötte a házacskákat. Trianon pallérai ugyan államhatárt emeltek Perőcsény és Ipolypásztó közé, de nem átláthatatlant, s a nagytiszteletű úr gyakran nézhette az említett helyről édesapja eklézsiáját, ahol segédlelkészként ő maga is kezdte szolgálatát. Mert az Úrnak és a református híveknek szolgálata mindvégig a Börzsöny közelebbi és távolabbi vidékeihez kötötte. S hozzá tehetjük: Isten ősrégi gyülekezetekbe vezérelte, melyek a reformáció korában jöttek létre a palánki vagy nógrádi esperesség területén.

A Kovács Sebestény családról

Mielőtt nagytiszteletű Kovács Sebestény József életútját, munkásságát méltatnánk, tegyünk említést a nagy múlttal, kimagasló, haladó szellemű – sőt forradalmi – egyéniségekkel rendelkező család eredetétéről, s néhány jeles alakjáról!

Jó száz évvel ezelőtt Hont vármegye nemesi családjairól közölt összeállításában Borovszkynál azt olvashatjuk, hogy annak a Sebestény családnak egyik ága, mely 1555 körül királyi adomány címén Nemeskürtön, Nyitra vármegyében birtokos volt. Innen a család szétágazott Pozsony, Bars, Komárom, Fehér és más vármegyékbe. Egyik ága a XVIII. század elején eddig hitelesen meg nem állapított okból a Sebestény mellett a Kovács nevet kezdte használni. Ebből az ágból származott János, aki 1797-ben Hont vármegyében, Fegyverneken prédikátor, majd innen Garamvezekénybe, Bars megyébe költözik. 

Idősebbik fia, József, ipolypásztói lelkésznek visszatér Hont vármegyébe. Ő az itt ma is élő ágnak a megalapítója.

Neje Birkmann Mária, három leányán kívül két fia van: Endre és Kálmán, utóbbi szintén ipolypásztói református lelkész. Ennek fia: József – közli Hont vármegye monográfiája 1906-ból.

Kovács Sebestény József (1804 – †Ipolypásztó, 1884. ápr. 21.), az első esperes

Református lelkész 1833-tól Ipolypásztón. A szabadságharc idején nemzetőr kapitány, Hont megyei kormánybiztos. Világos után tömlöcbe vetik, és kötél általi halálra ítélik. A kivégzéstől orvos öccse, Endre menti meg. Összesen 52 évig szolgálta Ipolypásztó és környéke reformátusait. Majdnem bekövetkezett kivégzésének emlékét azonban haláláig viselte: bal lapockájába ugyanis tüzes vassal a bitófa jelét égették. Szabadulása után a mikolai filiába is csak a helytartótanács engedélyével mehetett. Mint közéleti embert megbénították, a református prédikátort, a szigorú erkölcsi normákat követő, betartó magánembert azonban nem kezdhették ki. Két évtizedig, 1863-tól 1882-ig a egyházmegye esperese. Gyermekeik gondozásán túl az esperes úr gondoskodott a szabadságharcban hősi halált halt Hajdú Lajos özvegyéről is, leánykájukat fölnevelte, kiházasította csakúgy, mint a jobbágygyermek Pereszlényi Jánost, aki a győri református egyházközség lelkipásztora, a Dunántúli Református Egyházkerület jegyzője lett.

Emlékezzünk meg röviden testvéréről, Kovács Sebestény Endréről (Garamvezekény, 1814 – †Budapest, 1878), a tudós orvosról is!

Korának híres sebésze, egyetemi tanár, az Akadémia levelező tagja; költők, írók, művészek, politikusok gyógyítója, Deák Ferenc orvosa. 1849-ben a pesti Szent Rókus kórház sebész főorvosaként dolgozott. Magyarország teljhatalmú urát, Julius Haynaut, az osztrák önkényuralom véres kezű emberét operálni kellett. Az eredményes műtét elvégzése után Kovács Sebestény Endre bátyja életét kérte Haynautól. Így menekült meg a bitófától Ipolypásztó forradalmár református prédikátora.

Kovács Sebestény József gyermekei közül csak kettőt emelnék ki:

• Kovács Sebestény Kálmán ugyancsak református lelkész Ipolypásztón 1884-től, atyja halálától 1936-ig. Neki köszönhető a vámosmikolai református elemi iskola szervezése, indítása 1906-ban (id. Olexa József közlése).
• Kovács Sebestény Endre (Ipolypásztó, 1861- †1915), ki vélhetően nevét nagybátyja tiszteletére kapta, s nevéhez híven lett kiváló orvos, az ipolysági kórház alapítója, korának elismert, híres sebésze.

A Kovács Sebestény család Hont megyei ágának kiemelkedő személyeiről Zalabai Zsigmond, Csáky Károly, Szénássy Árpád, Kiss László munkáiban találhatunk fontos életrajzi momentumokat. Az Ipolyságon tevékenykedő dr. Kovács Sebestény Endre életútjának bemutatásával Cseri Ildikó, az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium diákja a Természet Világa című folyóirat diákpályázatán 1999-ben a Vince Kiadó különdíját nyerte el. A család néhány jeles tudósáról, közéleti személyiségéről az interneten böngészve is találunk érdekességeket. A famíliáról az érdeklődők a Börzsönyi Helikon internetes folyóirat 2011 szeptemberi számában bővebben olvashatnak.

 A palánki református egyházmegyéről

A Drégelypalánki vagy más néven Nógrádi Református Egyházmegyét hiába keresnénk a Magyarországi Református Egyház térképén. Az ősi múlttal bíró esperességet igaz, megtépázta az ellenreformáció vihara is. Az 1650-ben még 21 anyaegyházat számlált traktus első csapását az 1672-74 között működő pozsonyi különbíróságtól szenvedte el, 1674-től már csak kilenc élő gyülekezetéről rendelkezünk biztos adatokkal.

A protestáns egyháztörténet-író Esze Tamás (1903-1993) – Kovács Sebestény József balassagyarmati segédlelkésze – véleménye szerint mégsem a „gályarabper”, hanem a következő, az európai felvilágosodás kora a magyar protestantizmus „öldöklő százada”. A szatmári béke után harminc évvel ugyanis már csak öt élő egyháza van a palánki egyházmegyének: Losonc, Ipolypásztó, Perőcsény, Szokolya és Diósjenő. A század végéig a türelmi rendelet még három egyházat kelt életre: Nógrádverőcét, Nagymarost és Pilismarótot.

Az egyházmegyére – a XIX. századi megerősödés után – a legnagyobb csapást a trianoni diktátum mérte, szétszakítva az egyházmegyét csonka-magyarországi és felvidéki gyülekezetekre. Magyarországon 1952-ig még létezett az esperesség, majd leválasztva a Dunántúli Egyházkerületről a Dunamelléki Egyházkerület Észak-pesti Egyházmegyéjébe olvasztották be.

A Protestáns Egyháztörténeti Lexikonban a Drégelypalánki Református Egyházmegye espereseinek névsorát Kovács Sebestény József perőcsényi lelkész, 1950-1952 zárja. Az egyházmegyének megszűnésekor, 1952. június 30-án 8 anyaegyháza: Balassagyarmat, Diósjenő, Nagymaros, Pilismarót, Perőcsény, Salgótarján, Szokolya és Verőce volt. A dioecesis utolsó esperese Perőcsény lelkipásztora, akinek 1952-ben az egyházmegye jegyzőkönyvileg „örökös esperes” címet adományozott (Tánczos Dezső).

S ezek után következzék a sóhajnyi vélekedés!

Kovács Sebestény József (Ipolypásztó, 1886. márc. 17. – †Perőcsény, 1958. ápr. 21.), a második esperes

Édesapja: Kovács Sebestény Kálmán, Ipolypásztó református lelkésze.

Testvére: Ilona, aki Czeglédy Pál lévai református lelkész felesége lett.

Kovács Sebestény József gimnáziumi tanulmányait Selmecbányán végezte, ahol érettségi vizsgát tett. Lelkészképesítést a Pápai Református Teológiai Akadémián szerzett 1910-ben. 1937-ben kötött házasságot Guretzky Emmával (Nagytétény, 1898 – †Vámosmikola, 1976).

Az egyházi esküvőre 1937. február 9-én Budapesten, a  Szilágyi Dezső téri református templomban Czeglédy Pál, a barsi egyházmegye esperesének közreműködésével került sor. A polgári kötés előző nap Perőcsényben történt.

Gyermekeik:

• Vera. 1938-ban született Balassagyarmaton. A Varga Katalin Gyakorló Gimnáziumban Budapesten érettségizett, majd a Református Teológiai Akadémián tanult. 1961-ben végzett, 1962-ben tett lelkészi vizsgát. A családban az ötödik lelkésznemzedék képviselője. 1968-ban férjhez ment Hanekamp Lambertus Johannes fizikushoz. 1983-ban az Utrechti Egyetem Teológiai Karán Drs. végzettséget szerzett. Hollandiában és Perőcsényben élnek.
• Béla. 1940-ben született ugyancsak Balassagyarmaton. 1958-ban végzett a budapesti Vasúti Pályafenntartási Technikum nappali tagozatán. Egyetemi tanulmányait levelező tagozaton végezte: a Budapesti Műszaki Egyetemen vasútépítő mérnöki, majd később közgazdász diplomát szerzett.

Mindketten – családjukkal együtt – Perőcsényt tartják kedves lakóhelyüknek.

Kovács Sebestény József lelkipásztori szolgálatának helyei:

Diósjenő, 1907-1909 között helyettes lelkész (vélhetően legátusként). Nagy Zoltán helytörténeti munkájában említi, hogy diósjenői szolgálata rövid néhány hónapra terjedt.

Ipolypásztó: édesapja mellett segédlelkész (Kovács Sebestény Béla közlése).

Balassagyarmat, 1911 – 1928. „Az újjászerveződött balassagyarmati református egyház első lelkipásztora Kovács Sebestény József, aki megszakítás nélkül 17 esztendeig szolgálta a gyülekezetet, mely sokszor igen szűkös kenyeret tudott neki adni. A hívek könnyes szeretete kísérte el őt 1928-ban Perőcsénybe, ahová innen távozott” – olvashatjuk a megyemonográfiában 1934-ből az elismerő és megható sorokat.

Balassagyarmat után azon Börzsöny-vidéki gyülekezetek egyikébe került, melynek református lakossága megőrizte hitvallását a protestáns egyháztörténet-írók által öldöklő századnak tartott XVIII.-ban is.  Csakhogy Diósjenőn, Szokolyán és Ipolypásztón a katolikus egyház újjáéledt, illetve más keresztény hitvallás követői is alakítottak egyházat, a Börzsönyben megbúvó Perőcsény viszont a kálvini tanok erős végvárának, bástyájának bizonyult. Itt ugyanis a reformált vallás olyan mély gyökereket eresztett, hogy rajta kívül más felekezet nem tudott egyházat létrehozni. A gyülekezet a palánki egyházmegyének is adott már két esperest: 1794 – 1808 között Balogh Mihály –aki korábban Pásztón volt prédikátor –, majd 1914 – 1922 között Juhász Lajos lelkipásztor személyében. Ebbe az őrálló gyülekezetbe került 1928. január 1-jével Kovács Sebestény József.

A balassagyarmati lelkipásztor meghívásáról még 1927. március 29-én döntött egyhangúlag a perőcsényi eklézsia közgyűlése, melynek alapján Labancz László esperesi kiküldött a lelkészi állás betöltésére megválasztottnak nyilvánította. Perőcsényi igehirdetéseiről, prédikációiról úgy summázta véleményét a gyülekezet egyik idős tagja (Együd János), hogy azok ébren tartották, lebilincselték a figyelmet, szuggesztívek, meggyőzőek voltak, s a lélek gyógyulását szolgálták. Másik vélemény: intelligens lelkész volt, prédikációi gyakran megsirattatták az idősebb asszonyokat (Papi Géza).

Egyházépítő munkájáról szólva meg kell említenünk, hogy leányegyházként 1938 és 1944 decembere között Perőcsényhez tartozott az egykori megyeszékhely, akkoriban járási székhely nagy múlttal rendelkező, de addig csak szórványként működő Ipolyság református gyülekezete is, ahol 1941 – 1944 között Kossár András református káplán szolgált a perőcsényi gyülekezet segédlelkészeként.

Az 1960-as évek közepén született falutörténet is csak az elismerés hangján szól a korábban kuláknak, osztályidegennek bélyegzett esperes-lelkipásztorról. A Hazafias Népfront Honismereti Akcióbizottsága által összeállított anyagból egy megható, hálás eseményt ismerhetünk meg.   Az 1930-40-es években a perőcsényi gyermekek közül ünneplő ruhával nem sokan dicsekedhettek. Legtöbbjük vászonruhában járt, melyet házilag készítettek. Idővel befestették, s a kisebb testvér örökölte a nagyobbtól. Az is előfordult, hogy az édesanyák szoknyájukból készítettek ruhát gyermekeiknek egy-egy ünnepre vagy a konfirmációra. Kovács Sebestény József kérésére ruhaakció keretében segítették meg a perőcsényi gyerekeket. A felruházott gyerekek az adakozóknak a következő dalt énekelték, mely méltán illette meg az akció szervezőjét is:

1. Puha meleg tolla van a kis madárnak,

De nincs ruhája sok ember fiának.

Ráfúj az őszi szél, didereg szegényke,

Merre, hová nézzen, föltekint az égre.

2. A jóságos Isten sorsát meg is látja,

Jótevő lelkeket küld le a világra.

Áldást szór le kezük, szeretettel lelkük,

Egy darab mennyország minden nemes tettük.

Kedves emlékként említették adatközlőim, hogy március 19-én reggel, a József-napi köszöntés után hazaengedte az iskolásokat. Ezt, mint a református elemi iskola igazgatója megtehette (Papi Géza, Kovács Sebestény Vera).

A gyülekezetben azonban nemcsak támogatói, jóakarói, hanem támadói is akadtak. 1936-ban 35 fő aláírásával ment egy vádaskodó bejelentés a püspökhöz, előtte az espereshez, 1937-ben újabb körözvényt terjesztettek a községben. Az aláírók közül 19 fő később úgy nyilatkozott, hogy őket félrevezették. A presbitérium a vádakat alaptalannak tartotta, és visszautasította, 1937-ben a járásbíróság egyik vádaskodót elmarasztalta. 1940-ben Kovács Sebestény József orvosi véleményre, egészségének helyreállítása, gyógykezelés céljából fél év szabadságot kért és kapott a püspöktől.

A hívek lelki gondozása mellett a prédikátor élte a vidéki gazdálkodók életét is. Édesapjától örökölte a perőcsényi határban lévő puszta felét, majd Ilona testvérétől megvásárolta annak részét is. A majorgazda – Fenyővári József nagyapja – ültette a cseresznyefákat a taghoz vezető utak mellé (Papi Géza közlése). Dódipuszta környékén terült el a nagytiszteletű úr birtoka. A fák egészen a közelmúltig virágoztak, gyümölcsöt hoztak. Ma elhagyatott, benőtte az akác, a bodza, helyenként ugyan még megmaradt az orgona, s a kiszáradt cseresznyefák meredeznek néma mementóként. Egykor itt éltek a major béresei, cselédei, az igavonó állatokat is itt tartották. A nagytiszteletű úr hintóval járt ki a tagra. Emberségét is emlegetik. Többek között azt, hogy amikor a falu népét a háborúban télvíz idején kilakoltatták a pincékhez, majd Kemencére, s elakadt szekerük, a jó pásztor saját ökreit adta segítségül.

Perőcsényben az iskolák államosítása előtt, 1948-ig csak református elemi iskola működött. A mindenkori lelkipásztor egyben az iskolaszék elnöke is volt. Az 1928 után készült presbitériumi jegyzőkönyvekből kiderül, hogy Kovács Sebestény József mennyire szívügyének tartotta azt, hogy a kisközség iskolája minél jobb körülmények között nevelje a gyermekeket. Az 1920-as évek végén a tanulólétszám meghaladta a 150 főt, ezért szorgalmazta a harmadik tanítói álláshely létesítését és betöltését, s az eredetileg 1700-as években készült iskolaépület felújítását és fűtésének biztosítását. Az 1944-45-ben átvonuló front következtében az iskola berendezése – padok, szekrények, táblák, taneszközök, könyvtár, naplók, anyakönyvek mind megsemmisültek, a felső iskola épületén sem ajtó, sem ablak nem maradt.

Találatot kapott a templom egyik oldala és a parókia melléképülete is, az orgonát barbár kezek zúzták össze, az úrasztali terítők, az úrvacsoraosztáshoz használt egyik kehely, kenyérosztó ezüst tányér és régi bortartó ónkancsó eltűnt, az egyház irattára részben megsemmisült. Az anyakönyvek, jegyzőkönyvek Bolla Sándor segédlelkész gondoskodásának köszönhetően csak kisebb rongálódást szenvedtek.

A károk helyreállítása a gyülekezetnek nem kis áldozatába került, s mindez a lelkész gondoskodó irányításával ment végbe.  Erre az időre tehető, hogy a vámosmikolai református leányegyház a lelkipásztor és a gondnok javaslatára, a hívek közakaratának is kifejezést adva, gondozó lelkésznek hívja meg a Felvidékről, a Bars megyei Farnadról kiutasított, s Vámosmikolán tartózkodó Domián Aladár lelkipásztort, s családjával együtt elősegítik megélhetésüket.

1948-ban az egyházi iskolákat államosították. Arról, hogy milyen álláspontot képviselt volna ebben a kérdésben az egyháztanács – ha véleményét kikérik – a pápai Theológiai Akadémia, Gimnázium, Tanítóképző, Líceum és alsóbb iskolái ügyében megfogalmazott markáns véleménye alapján következtethetünk: maradjon az egyház fenntartásában!

Tánczos Dezső balassagyarmati lelkész 1948 – 1955 között Kovács Sebestény Józsefhez írt levelei alapján képet alkothatunk arról, hogy a Rákosi-korszakban mennyire megpróbáltatásokkal terhes a gyülekezetek hitélete, s keserves a lelkipásztorok helyzete. Az 1940-es évek végén a lelkészeknek olyan dolgokkal is foglalkozniuk kellett, hogy a templom, a gyülekezeti összejövetelek esti világítására legyen petróleum (Perőcsényben 1948-ban a presbitérium anyagi nehézségek miatt még leszavazta a villany bevezetését a templomba és a parókiára!), be tudnak-e fűteni a gyülekezeti teremben, miközben megvonták az állam részéről a lelkészek fizetéséhez való hozzájárulást. Kovács Sebestény József kuláklistára került a családi birtok, Paptag miatt. A ’40-es évek végén ezt nem volt hajlandó önként felajánlani az államnak, emiatt magas adókkal sújtották, majd 1950/51-ben foglaltak nála. Osztályidegenként kezelték, ami cseperedő gyermekei középiskolai tanulmányaiban nem kis hátrányt jelentett.

1950. szeptember 17-én látogatást tett Perőcsényben a Dunántúli Református Egyházkerület főpásztora, Győri Elemér püspök. A vizitációt követően néhány nappal, 1950. szeptember 21-én a helyi presbitérium a lemondott palánki esperes utódjának ajánlja Kovács Sebestény Józsefet, aki őszi megválasztása után el is látta az egyházmegye irányítását. 1951-től egyben az egyházkerületnek zsinati rendes képviselője is.

Aztán az 1952. április 24-i presbitériumi ülésen már az egyházkerületek határának tervezett változtatásáról kérik ki a véleményt: tudomásul veszik-e, illetve kérik-e Perőcsény eklézsiájának a dunamelléki egyházkerület pesti egyházmegyéjébe történő csatolását. Az egyházmegye utolsó esperesének pásztori munkálkodásával a traktus története is véget ért.  

Amint a lelkipásztor saját családi örökségéről önként nem volt hajlandó lemondani, úgy a presbitérium és az egyházközség közgyűlése az eklézsia tulajdonában álló földterületekről kétszer is kimondta, hogy azokat saját tulajdonában kívánja hasznosítani, s nem ajánlja fel az államnak megvételre. 1951 nyarán aztán, amikor az Egyetemes Konvent az egyházközségeknek „saját érdekükben” követendőnek tartotta az állam részére a földek felajánlását, fogadta el ezt felsőbb nyomásra az eklézsia.

Perőcsény akkoriban még járóbeteg- és kórházi ellátás tekintetében Balassagyarmathoz tartozott. A nagytiszteletű úr közbenjárására akkori gyarmati utóda és jó barátja sorra látogatja a perőcsényi betegeket, igyekszik számukra minél jobb orvosi ellátást, gondoskodást intézni, gyakran ügyes-bajos hivatalos dolgokban segíteni. Miközben neki városi lelkészként gyakran kellett a tüzelőbeszerzés, nem ritkán az éhezés nyomasztó gondjával szembesülnie, melyekben a perőcsényiek tudtak némi segítséget nyújtani.

A korabeli állapotokra jellemző, hogy Balassagyarmaton 1953-ban adótartozás miatt még a templomot, parókiát és a gyülekezeti házat is árverésre bocsátották; az írógépekről rendőrségi, ügyészségi nyilvántartást vezettek, javításukat engedélyeztetni kellett, géppapírt, indigót alig lehetett kapni; a palánki egyházmegye megszűnése után a lelkészeknek az egyre gyakoribb budapesti értekezletre történő utazásra nem volt pénzük vagy megfelelő öltözetük.

Aztán sor került a 60 éven felüli lelkészek nyugdíjazására, mely Kovács Sebestény Józsefnél 1953 végén következett be. 1954. január 16-án tárgyalta az egyháztanács nyugdíjazásával kapcsolatos teendőit.  Rohonczy János egyházmegyei tanácsbíró, lelkészelnök javaslatára a „Presbitérium egyhangú határozatban kifejezi a 26 évig Perőcsényben szolgált lelkipásztorának köszönetét, és lelkipásztora és családja életére Isten áldását kívánja.”

S a megpróbáltatások, megalázások után még most sem a joggal megérdemelt nyugodt pihenés évei következtek, hanem azzal kellett családjával együtt szembesülnie, hogy nyugdíjasként lesz-e helyük, maradhatnak-e 1954-et követően a perőcsényi parókián.

Néhány évvel ezelőtt, 2004-ben Perőcsényben már röviden megemlékeztem áldásos tevékenységéről. Talán nem felesleges ismét kiemelnem a következőket: a múlt század közepén ő volt, aki orvosolta, vigasztalta a mindennapok gyötrelmeiben, a két pusztító világégésben szerzett testi vagy lelki sérüléseket, erősítette a népet hitben, emberségben, tudásban, kitartásban. Példát mutatott és követelt. Keresztelt, esketett, aztán ha elérkezett az idő, a földi pályafutás végeztével ő adta meg a végtisztességet is a perőcsényieknek. Nagy tisztelettel és szeretettel vették körül hű pásztorukat a falubeliek, emlegették halála után évtizedekig, s emlékeznek rá ma is.

A világi és egyházi hatalmasságok neki 26 esztendei perőcsényi szolgálatot engedélyeztek. Az Úr édesapjának és nagyatyjának 52-52 esztendőt Ipolypásztón. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy kevés lelkész szolgálta annyi ideig a perőcsényi református gyülekezetet, mint Kovács Sebestény József. S Isten áldásával talán a gyülekezet megörökítheti emlékét a községben a szent eklézsiát szolgált valamennyi prédikátornak.