Friss kutatások (Katonatemetők)
Mikolai ’48-as emlékek nyomában
Az 1848-as forradalom 160. évfordulójára készülődve szakkörös tanítványaimmal tavaly szeptemberben elhatároztuk, hogy a sírt rendbe hozzuk, környékét kitisztítjuk. Első alkalommal, február elsején a sírhoz vágtunk egy szélesebb ösvényt, és környékéről is kiirtottuk a bokrokat, cserjéket. A következő alkalommal, február 22-én a síremléket előredöntő gyökereket távolítottuk el, tovább folytattuk a bozótirtást, s elégettük a gallyakat. Március 7-én a síremlék tisztítását és a sírhant kialakítását végeztük el.
A felfedezés öröme – már lehetőségében is – komoly motiválója az emberi érdeklődésnek, ismeretszerzésnek. Különösen így van ez a fiatal nemzedékeknél, a gyermekeknél.
Az 1990-es évek elejétől az ipolyszakállosi iskolával közösen vettek részt helytörténeti táborokban a mikolai diákok. A helyi programokban a temetőkkel való ismerkedésnek is fontos szerep jutott. Jó 15 évvel ezelőtt Szatmáry István helytörténész, falukutató 1966-os krónikája (Szatmáry István: Vámosmikola 1945 előtt. Vámosmikola – Szob, 1966. PmL. Ki. 16.) alapján az egyik nyári táborban 1848-as honvédek sírját kerestük. Krónikaírónk a következőket említette a községből kikerült szabadságharcosokról: „Székesvári jegyző, iskolamester és postamester … 48-as hadnagy volt. Meggyesi Sándor szintén…Sírja a temetőben található. Ha már a 48-as dolgoknál tartok, megemlítem, hogy id. Csákány Lajos nagyapja, Lőrincz István, a Lőrincz Pál nagyapja szintén 48-as katonák voltak… Megemlítem Verbóka János sírját, aki 1848-as is volt és utána pandúr. Érdekes laposkő Meggyesi Sándor M. K. 48-as honvéd hadnagy, albíró sírja.”
Nos, tanítványainkkal ez utóbbi sírt próbáltuk megtalálni 30 évvel falukutatónk feljegyzése után. Nem sikerült. Két évvel ezelőtt, 2006 nyarán a Hadtörténeti Intézet és Múzeum részére a helyi katonai emlékművekről és katonasírokról végeztem az önkormányzat felkérésére szöveges és képi rögzítést, dokumentálást. Egyik alkalommal segítőm az alaposabb helyismerettel rendelkező Gyenes László tanár úr volt, akivel már az előbb említett táborozást is szerveztük. Ő vezetett el Bányik Pál sírjához.
A sírhely az ún. koleratemető szélén, cserjékkel sűrűn benőtt temetőrészben található található.
A síremlék mérete kb.: 40 x 100 cm; felirata:
Itt nyugszik
Istenben boldogult
BÁNYIK PÁL
elhunyt 48-as honvéd 1907
élt 77 évet
Béke hamvaira
A munkákban részt vettek: Czeher Barbara, Gordos Alexandra és Szabó Klaudia ötödikes, Pálinkás Bálint és Pericht Fruzsina hatodikos, Dénes Zsófia, Grósz Bence, Majoros Dorina, Szabó Fruzsina, Szabó Miklós, Szalay Attila hetedikes és Mészáros Zoltán nyolcadikos tanuló.
Azt is megbeszéltük, hogy nemzeti ünnepünk iskolai megemlékezése után az egyetlen ismert mikolai ’48-as honvéd sírjánál kis ünnepséget tartunk, s koszorút helyezünk el a sírra. A délelőtti vers- és prózamondó-versenyen szereplő harmadik osztályos Tóth Alexandrát meghívtuk a Nemzeti dal előadására, a másik Petőfi-verset, az Egy gondolat bánt engemet… címűt pedig Pacziga Viktória adta elő.
A szakkörvezető röviden méltatta az egykori mikolai kovács, Bányik József fiának, Pálnak az emlékét. Felolvasta az 1848/49-es szabadságharcban Vámosmikoláról résztvevő, ismert személyek nevét, s utalt arra, hogy talán a jelenlévő tanulók közül deríti ki valaki, hogy Bányik Pál és István (Lásd: Szobi Hírnök, 2008. 3. szám) vajon testvérek voltak-e. A koszorú elhelyezése után megható pillanatok következtek: a legkisebbek, az ötödikesek – nem előre „megírt forgatókönyv szerint” – egy-egy szál élővirággal és gyertyagyújtással emlékeztek a 101 éve örök álmát alvó honvédre. S a szakkörvezető ezek után abban is reménykedik, hogy egyhamar nem növi be a sírt „a dudva, a muhar, a gaz”.
KOCZÓ JÓZSEF
|