Emlékeim
Emlékeim
Tartalomjegyzék:
1, Gyermekkoromból
2, Állatszeretet, hivatástudat
3,Balkáni gerléim
4,Fuxi kutyám
5, Varjú Tóni
6, Középiskolai és egyetemi éveim
7,Egyetemi évek és a praxis kezdete
8, Elődeim és utódaim
1,Gyermekkoromból
Gyermekkoromban-úgy négyéves lehettem- a Huszár földbirtokosnak az Ipoly mellett volt egy tanyája az Orzsányi híd mellett balra. Sajnos már a nyomai sem látszanak. A háború után lerombolták, szétlopkodták.
Szüleim-mint földműves-napszámos emberek az aratási szezonra leszerződtek, ahogy akkor mondák-nagytarlóra aratónak,- és cséplőgép mellé a teljes betakarításig,munkásnak. Úgy húsz arató pár vágta egyszerre a rendet és a feleségek szédték a markot,ezért hívták nagy tarlós aratásnak. Emlékszem még verseny is volt,hogy ki ér előbb a tábla végére.
Mellém erre a közel két hónapra fogadtak egy idős nénit pesztrának,de sajnos az egykeségem miatt nem tudtam a szüleim nélkül a nénivel megbarátkozni, ezért egy hét után magukkal vittek. Mondanom sem ez nem nyaralás volt számomra,de szüleim számára sem a kánikulai nagy hőségben,egész nap kint a napsütésben. Persze nekem sem kvártély sem ebéd nem járt .A szüleim az ebédjüket osztották meg velem,még ma sem tudom,hogy bírták egy koszton a rettentő nagy iramot.
Emlékszem a juhhodályban a szüleim között aludtam-persze nem nyugodtan-,mert a bolhák nem hagytak- és ők a fáradság mellet éberen figyelték minden szusszanásomat.
Isten nyugosztalja, szegény Blaskó András bácsi volt a juhász. Nagyon rendes gyermekszerető ember volt. Cséplés alatt ,törekszedés közben az egyik földi legény fogott egy jókora mezei pockot és a tenyerembe adta,amely kis játszás után az éles fogaival a kis ujjamat harapta át. Egy kis parasztfertőtlenítés után-szájjal történő kiszívás- szépen begyógyult.
Blaskó András bácsi segéd juhászbojtárja Kómár Imre volt,akkor már siheder legénykorban járt. Amikor esti órákban naplemente után Imre hajtotta be a nyájat-amelyek között bizony szép számmal volt öreg,sánta birka is- Édesanyám mindig megkérdezte: „no Imikém holnap melyikből lesz pörkölt?.
–„Ebbül- e Viki néni, mert ez a legsoványabb,meg már járni is alig tud.”
Mikor Mikolára kerültem állatorvosnak szegény Blaskó András és Kómár Imre bácsival sokszor visszaemlékeztünk ezekre az idő által megszépített nehéz napokra. Huszár földbirtokos földjének zöme az Ipoly túloldalán volt. Onnan lovas szekéren tutajon az Ipoly legmélyebb pontján a lóúsztatónál hozták át az asztagokat. Emlékszem egy alkalommal a kompon 2 szekér is volt és az aratást aznapra befejező aratók,amikor-valószínű a rossz egyensúly elosztás miatt a komp felborult.
Nekem szerencsém volt, mert mellettem egy kemencei, bőszoknyás marokszedő kamaszlány volt, s annak szoknyájába kapaszkodva nem tudtunk elsüllyedni, amíg az úszni tudó férfiak kimentettek az Ipoly sodrásából.
2, Állatszeretet, Hivatástudat.
Szerintem senki sem születik egy szakmára,vagy hivatásra. Genetikailag bizonyos mértékben kódolva van testünk és idegrendszerünk egy elhívatottságra,de az igazi csak a testünk és az idegrendszerünk, szellemi képességünk fejlődésével bontakozik ki.
Én sem születtem és főleg gyermekkoromban nem készültem állatorvosnak. Környezetemben sok állat volt,az kisállatoktól-a nagyállatokig./Nagyapám portáján/. Az állatok szeretete iránti vonzódásom kis ministráns koromban kezdett kibontakozni, amikor mise után Tornyos esperes urat átkísértem a parókiára és ház kertjében a hársfán fészkelő balkáni gerlék már messziről repültek feléje ,hol a vállára,hol a feje tetejére. A reverenda zsebében mindig volt egy kis papírzacskóban kristálycukor,amit aztán a tenyeréből etette és szeretettel simogatta szelíd kis madárkáit amelyek mélyen lapulva hálálták meg a gyengéd simogatást,no meg a cukorkát. Háború után több roncs kerékpárból sikerült egy használható bringát-igaz kicsit színes volt,mert több bringa Szinét viselte,de használható volt. Bernece felé mentem,amikor az útpadka jobboldalán egy lábon álló,csőrét a szárnyai alá rejtő gólyát vettem észre,amelyet észrevétlenül sikerült közel egy méterre megközelítenem. Éppen elakartam kapni amikor hirtelen 5-6 méterrel odébb repült.
Már szeptember eleje volt,a gólyák már régen délre költöztek,de úgy látszott,hogy a legyengült,valószínű abban az évben kelt gólyácska nem tudott a társaival tartani. Többszöri próbálkozás után-mindketten jól kifáradva- sikerül elkapnom,hazavittem a befogott gólyát,amelyet az akkor már-a sertéspestis miatt kihalt és üresen maradt –disznóólba zártam be. Zavarba voltam, hogy mivel etessem. Szeptemberben már a kemencei patak bizony már elég hideg volt. Azért sikerült,hol békát,hol kisebb halakat,főleg csíkokat kifognom,amelyet az én kedvencem nagyon szeretett és bizony egy hét után már a lépteim zaját is felismerve várta a mindennapi betevőjét. Sajnos a szeptembert október követte és bizony a víz foka ugyancsak csípős fájdalmat váltott ki a halászás, békázás közben –akkor még nem volt gumicsizma- a lábizmaimban.
A háztájiban a kotlós alatt kelt csirkék akkor olyan 40-60 dkg-osak lehettek,amikor egy baromfibetegség-baromfipestis pusztította lassan de biztosan a falu apraja- nagyja baromfiállományát. Amikor már reggeli órákban a patak befagyott,tovább nem lehetett sem halat sem békát fogni. Az egyik barátom megpróbálta az egyik csirkét szőröstől, tollastól feldarabolva a gólyának adni, aki akkora falatokat és jó étvággyal ette,hogy öröm volt látni! Kb. egy hónapra meg volt oldva a kedvenc állatunk tápláléka.. Két-három hét után szépen gyarapodott és az udvarunk díszévé válva szabadon sétálgatott az udvaron nem kevés szomszédasszonyuk és később a csodálóik fejkendőit is megtépázva,lerángatva a fejükről. Nagyon sokan csodálták és szerették. Én meg nagyon büszke voltam szeretett gólyámra.
Sajnos eljött a November is. A falu csirkeállományát a pestis elvitte,csak egy két öreg tyúk-azok is idegrendszeri tüneteket mutatva-maradt meg magnak. Édesanyám unszolására-mondván már megerősödött,biztos elrepül-levittük a kemencei futballpályára –nagyon érzékeny búcsú és könnyek után- szabadon engedtük. Egy darabig még a látóhatárig fájdalmasan vissza-vissza néztünk és elindultunk hazafelé.
Barátaim és én hazamentünk és akkor jött a megdöbbenés. A szabadon engedett gólyám ott sétálgatott és rohant felénk,ahogy a kapu beléptünk,pedig a befogása óta soha egy pillanatra sem hagyta el udvarunkat. Vajon,hogy talált haza? Mi volt ami visszahívta, a szíve, az ösztöne? Erre azt hiszem nehéz volna a választ megtalálni. Ekkor Édesanyámmal azt mondtuk, hogy nincs az a pénz,hogy megválnánk tőle,még akkor sem,ha a puliszka adagunka vele kell megosztanunk!
Eljött a December szegény kicsi gólyácskám egész jól viselte a szalmával beágyazott szálláshelyét. Persze napközben velünk játszott,sétálgatott és továbbra is előszeretettel ráncigálta az asszonynépség kendőit. December kegyetlen nagy hó esett./ több mint egy méteres/. A negyedik szomszédunkban volt a Simsikné vegyeskereskedő boltja. A veje Prónai Zoltán királyházán volt erdészeti vezető. A nagy hóban meglátta az én imádott gólyácskámat és meg kérdezte,te gyerek mi lesz a gólyáddal ebben a nagy hidegben. Mondtam,eszi velünk a málét meg a puliszkát.
– Add nekem- mondja.
– Azt nem!- válaszoltam nyersen.
– No nem véglegesen,majd én lövök neki vadat,a Zolika fiam/ 3 évvel volt fiatalabb nálam/ majd gondozni fogja és tavasszal visszakapod.
Nem könnyű szívvel de beleegyeztem. December végén 1946-ban több mint egy méteres hó esett és a Prónai család nem tudott lejönni a Karácsonyi ünnepekre,mert a lovas hóekével nem lehetett a havat lehúzatni a sínekről. Csak jóval Újév után jöttek le Kemencére és én epedve vártam a madaramról a híreket. Sajnos rossz hírt közöltek. A gólyát az istállóban a szénaledobó helyén helyezték el,ahol nagyon jól érezte magát és vadhúsban is bővelkedett. Az egyik éjszaka- feltehetően szökevény- kirakta a gólyát a szénaledobó szálláshelyéről és amikor a viharlámpa fényét meglátta,amikor a Prónai család felébredt , az illetéktelen szállásbitorló nyitva hagyta az istálló ajtaját, és az én gólyám a nyitott ajtón kiment a méteres hóba. A család a hajnali fejés előtti téli hajnalban átfésülte a környéket és a szegény kis állatkát az istállótól kb. másfél kilométerre találták meg, sajnos már teljesen kihűlve,menthetetlenül. Mondanom sem kell nagyon szomorú Karácsonyunk és még szomorúbb Újév köszöntött ránk. Ezt követően az esperes úrtól kapott vadgerlék pótolták az elvesztett gólyám, -soha ilyen megrázó élményben átélt - állatszeretetemet.
3,Balkáni gerléim
Úgy tűnik a madárszeretet végig kísérte egész gyermekkoromat. Tornyos Gergely esperes úrtól ígéretet kaptam, mikor látta, hogy irigységgel nézem a szelíd balkáni gerléi szeretetét,ha legközelebb kelnek kis fiókák ajándékba kapok egy párat. Valóban –esdekelve várva- elérkezett az ajándékozás napja,szinte repdestem az örömtől azon a napon,amikor hazavihettem kis kalickába zárt balkán gerléimet. Nagyon nagy odafigyeléssel és szeretettel ápoltam,neveltem a gerle párt.
Elérkezett náluk is a tojás rakás ideje. Felváltva szorgalmasan üldögéltek a tojásokon és én árgus szemekkel lestem mikor lesznek kis fiókák. A türelem azonban nem hozott eredményt,mert egyik tojás sem lett fias. Gondolva a hím madárkával van valami hiba,ezért elvittem Gyebnár Pali barátomhoz a tojó gerlémet pároztatás céljából. Sajnos többszöri próbálkozás is sikertelen volt. Pedig szegények igazán szorgalmasan ültek a „csábító” által nemzett tojásokon.
Fekete Lajos barátommal a bernecei határhoz közel eső patakpartján játszottunk és fürödtünk a megszokottnál mélyebb és kis forrás által táplált vízben, amikor a parton lévő mogyorófa bokorról egy vadgalamb repült fel. Kimásztam a vízből és felfedeztem kicsit elrejtve a levelek között egy vadgalamb fészket,benne két tojással. Mivel az én -akkor már szabadon repkedő gerléim,akik iskolából hazajövet már a kapu bejáratánál felfedezték jöttömet, és érezték a szeretetükért kapott jutalmat- épen tojásokon ültek,kicseréltem a két tojást és ők szorgalmasan ültek tovább,most már a vadgalamb tojásokon. Az eredmény nem maradt el,igaz csak egy vadgalambocska kelt ki,de én annak is nagyon örültem.
Igazi madár anyai és apai szeretettel nevelték a kakukkfiókájukat. A különbség csak a toll színezetében és a madár nagyságában volt,de ezt nem vették észre. Nagyon büszke voltam,hogy ugyanazt a szeretetet kaptam kicsi madaraimtól, amit Tornyos Gergely esperes úrnál láttam. Irigyeltek is érte barátaim. A kis jövevény-a vadgalamb ugyanolyan szelíd volt mint „nevelő szülei”. Kezemre,fejemre,vállamra szállt,sokszor szomjazta nyálamat is. Csodálatos érzés volt ennyi szeretetet kapni!
Sajnos eljött az ősz,a költözés ideje. A természet nem hazudtolta meg magát. Az én szeretett vadgalamb kakukkfiókám elköltözött. Talán senki sem várta nálam jobban a tavaszt mint én. S lőn csoda:a kukukk fiókaként kikelt és felnevelkedett vadgalambom visszatért! Igaz már nem volt olyan szelíd mint volt,azért a „mostohákkal” a fejemre,vállamra repült,kezemből evett,de a simogatást már nem engedte, ahogy közelítettem felé felrepült.
Sajnos az én tündéri, gyermekéveimet megszépítő gerléimnek rossz végük lett. A kalickájuk az eresz alatt volt és téli időre este mindég bezártam az ajtajukat,féltve az idegen „betolakodóktól”.Sajnos csak akkor az egyszer nem. Tudom az én hibám volt. Most senki sem csodálkozzon,hogy a imádott gerléim eltüntetői nem lopták be magukat a szívem csücskébe.
Azóta is számtalanszor-főleg macska tulajdonosoknak viccesen- elmesélem,hogy mi különbség van a macska és a „kislány” között?: Semmi szinte.
A macska tud karmolni, a kislány is.A macska tud harapni, a kislány is. Mit nem tud a macska amit a kislány? Nem tud:rúgni,mert akkor már t...m sem volna!
4, Fuxi kutyám
Nem véletlenül szenteltem verses soraimat gyermekkorom első és utolsó
kutyám emlékének. Az én gyerekoromban még nem volt kutya kultúsz. Falusi emberek a kutyáikat nem hobbiból tartották,hanem elsősorban házőrzőnek, kivéve a terelő juhász
és vadász kutyákat. Zömmel ősi magyar fajták látták el ezt a feladatot:puli, pumi, magyar vizsla, kuvasz,komondor,erdélyi kopó.
Legtöbb azonban a keverék kutya volt,amit akkorában csak korcsnak neveztek ami már ma kifejezetten degradáló,nem is használjuk hivatalosan,mert a keverék szó inkább kifejezi,hogy a kutya nem fajtatiszta. Sokszor felismerhetetlen fajta keveredik egy- egy egyedben.
Az ember több ezer éve háziasította kedvenc állatát, a kutyát. Ezért lett az
ember legjobb barátja és hűséges kiszolgálója. Sokszor és sok helyen elmondtam és leírtam,hogy a Jó Isten leghűtlenebb teremtménye az ember és a leghűségesebb a KUTYA!!Bár minden embert hasonló tulajdonságokkal áldott volna meg a teremtő.
Szeretett állatunk akkor is farokcsóválással fogad,ha mi vagyunk betegek,de
akkor is ha netalán ő beteg. Ugye ezt nagyon kevés embertársunkról lehet elmondani. A kutya a gazdájára sosem írígy,és az ő szeretetük,hűségük kifogyhatatlan.
A fuxi kutyámat Bernecéről kaptam,egy távoli rokonunktól.Nem volt már fiatal, 3 éves volt, amikor a szőlők alatt-lerövidítve az utat, hazahoztam Kemencére. Nagyon szerethette az eredeti gazdáját,mert három alkalommal visszament és én mindig visszahoztam.
Hogy magamhoz édesgessem, egy hónapon keresztül "hálótársam" volt. Együtt feküdtünk le és együtt keltünk a meleg dunyha alól. Csodálatos, emberi szeretetet sugárzó szemei,ragaszkodása,hízelgése mindnyájunkat,szüleimet,a velünk egy udvarban lakó apám bátyjának és öccsének családját és gyermekeit nagyon hamar levett a lábunkról. Szinte olvasta a gondolatainkat. Parancs nélkül,szinte kérésre teljesítette minden általa értett vagy érzett kívánságunkat. Az érzelmi világát nehéz volna papíron leírni. Mindég elcsodálkoztam, amikor az iskolából jöttem haza már a kapu előtti vizes árkot áthidaló hídon várt s amikor meglátott hihetetlen szeretettel rohant felém és nyálas nyelvével arcon "puszilt"!
Lehet ennél szebb érzést átélni?
Háború alatt a mi portánkon volt a Német kommandó, az összes kiszolgáló
egységeivel együtt/parancsnokság,konyha,pékség stb./Innen hordták a frontra az ellátmányt,élelmiszert,lőszert és egyéb utánpótlást. A parancsnok egy alezredes volt, aki a karácsony előtti napokban az udvaron,szájharmonikán csodálatosan játszotta a Csendes éjt. Anyám,aki akkor már egy kicsi gagyogott németül,megkérdezte,hogy "alezredes
úr messzi van még a front?
– Sehr vajter,kevick, mondta Ő.Ahogy kimondta rá két percre a "MI KUTYÁNK" iszonyatos vonyításba kezdett és elkezdett a konyha felé rohanni,csaholásával,vonyításával bennünket is maga után csalogatva. Ahogy mindnyájan a konyhába értünk egy iszonyatos fülsiketítő robbanás rázta meg a házunkat. A Nagyorosziban lévő Oroszok onnan mérték be Kemencét és a katyúsa a második szomszédunk házát teljesen lerombolta,beleremegtetve az összes szomszédos házakat is.
Ettől kezdve a mi Fuxink lett vészjelző szirénánk. Amikor a szokásos vészjelző hangján jelzett,mi azonnal a közeli pincébe menekültünk.
A fuxi kutyánk nem csak hűséges barátunk,hanem vésztjelző handjával
megmentőnk is volt!!!!
Még mondja valaki,hogy a kutya nem az ember barátja!!
5, Varjú Tóni
Harmincas éveim felé már csak a szép emlékeim maradtak meg csodálatos madárkáimról.
Perőcsényből jöttem hazafelé az Orzsány lejtőjén,amikor Édesapámat pillantottam meg velem szemben. Az Orzsány lejtőjén felfelé jövet az emelkedőn lovas kocsival-pálinkát volt főzetni a Klobnok féle házban működő főzdébe.Pár szóváltás után ,már indulóban utánam kiabálta,fiam a nyúl ólatokba betettem egy pár tollas varjúfiókát,majd ne felejts el megetetni és megitatni.
(Édesapám fegyveres mezőőr volt nyugdíjazása után és akkor a varjú dúvadnak számított,amit hivatalból irtani kellett.) Sosem felejtem el,mindez szerdai napon történt. Már régen nem volt a nyúl óljainkban semmilyen állat, ezért teljesen kiment az fejemből az Apám által odaejtett mondat.
Szombaton összerezzentem a gondolattól, szinte futva rohantam a nyúlól felé. Ajtaját kinyitva szomorúan láttam, hogy a két varjú fióka közül már csak egy él. Azt hiszem szomorkodni sem volt időm, mert örömmel láttam, hogy a másik él, és felé nyúlva jókat csipkedett a kézfejembe.
Nagyon gyorsan rohantam a húsüzletbe finom falatkákért, amit ott nyomban apró darabkákra szeletelt Rák Pista bácsi, a hentes. Farkas étvággyal evett az én varjúfiókám, amit később Varjú Tóninak neveztünk el. Gyorsan fejlődött, a nyár végére kifejlett igazi Varjú Tóni lett belőle. Igaz az etetését sok alkalommal jókora,kék foltokat hagyó csípésekkel „hálálta” meg. Az egész család- beleértve a szomszédos gyermekeket is- nagyon megszerette. Az egész falu csodálta. Amikor már repülni tudott, bizony többször körberepülte a falut némelyik mikolai család bosszúságára.
Erről talán a harmadik vagy negyedik szomszédunk mesélhetne sokat -ha élne-, mert egy vasárnapi ebédnél a mi Tónink berepült a nyitott ablakon és Gyetván Pali bácsi kezéből kiragadta a rántott hús szeletet és mint aki jól végezte dolgát a rántott hússal a csőrében, ahogy jött,olyan gyorsan repülve távozott a nyitott ablakon. Másnap nevetve,de azért kissé bosszúsan mesélte el Pali bácsi.
A legnagyobb- egy életre szóló élményként maradt meg bennünk-amikor a a Wels és foxterrier keverékéből származó kutyánk és a Tónink összeverekedett. A kutyám talált az udvaron egy fehér rongydarabot, ami felakadt a szemfogaira és nem tudott tőle megszabadulni. Erősen rázta a fejét. Meglátta a mi Tónink, elkapta a ruha másik felét és elkezdte maga felé ráncigálni a kutya szájából. A kutya maga felé,a varjú úgyszintén mint akik fűrészelnek. Közben a kutyusunk örömteli farkcsóválás közepette próbálta a rongydarabot megszerezni. A varjú nagyon okosan-meglátva a kutyánk csóváló farkát-egy mozdulattal belekapaszkodott szegény kutyának a csőre csípésével nem kis fájdalmat okozva. Az elkezdett vonyítva körbe forogni a varjú meg a kutyafarkán szárnyaival repdesve aratta meg győzelmét a kutyánk felett,aki szegény kis vonyítás után lemondott a további küzdelemről.
Hála Istennek ezt a nemes küzdelmet sikerült 8x8-as mozgófilmen megörökítenünk. Sajnos,lejátszani csak kevésszer volt alkalmunk,mert felvevőnk volt,de levetíteni csak kölcsön vett gépen tudtuk.
Még 1974-ben Szobra is magunkkal hoztuk. Mivel nagyon szelíd volt-gondolom másnak is megtetszett így bánatunkra örökre eltűnt az életünkből.
Csak a kellemes emléke maradt meg.
Középiskolai és egyetemi éveim
6, Középiskola
Azt tartja a mondás,hogy az élethez 50% tudás és 50% szerencse kell! Úgy tűnik nekem az utóbbiból nem volt hiányom.
Miután az Esztergomi múltam miatt nem vettek fel a váci Sztáronba, Molnár igazgató úr szemembe mondta,hogy állami gimnáziumba semmi esélyem! Véletlen utcai találkozásunkkor Tóth Lajos igazgató úr megkérdezte,milyen sikerrel jártam Vácott.
Ekkor kínálta fel a lehetőséget, hogy nincs e kedves Csornára menni. Megvallom eladdig fogalmam sem volt,hogy Csornát eszik e vagy isszák,mert soha még a nevét sem hallottam ennek a később megszeretett kisalföldi városkának. Ennek a véletlennek köszönhetően kerültem el a szülőfalumtól isten háta mögé. Hogy honnan ismerte az iskola akkori igazgatóját Gábos Dénes igazgató urat Tóth Lajos bácsi már sosem fogom megtudni.
Másodikban folytathattam a tanévet, mert az Esztergomból egy évet elismertek. Csodálatos koedukált osztályba kerültem ,még csodálatosabb osztályfőnökkel. Tudott mindent a múltamról, meglepően és talán kivételezően, első perctől atyai módon bánt velem. Talán azért, mert Ő is faluról származott és a gyermekéveink hasonlóak voltak. A szó szoros értelmében atyámnak tekintettem. Ezért is írtam a verset az 55.érettségi találkozónkra,amin sajnos-a combnyaktörése miatt nem tudott részt venni. Amikor nyaralni mentek számtalanszor rám bízta a házát és olyankor én etettem az 1-2 db hízódisznójait is. Amikor rövidebb idöre utaztak el, rám bízta egyszem imádott- akkor még abszolút kiskorú 4-5 éves- Katinka lányát is. Egyszóval teljes családtagnak számítottam, a néha náluk eltöltött ebéd meghívásokkal együtt is.
Atyaként tiszteltem és szerettem és ezt akkor is és mai is úgy érzem kölcsönös volt. Még a megszólításában is csak fiam-voltam. A hideg kisalföldi télen a kollégiumból az iskolába kettes sorban a városon keresztül mentünk minden reggel és este oda-vissza.Én egy vékony balon kabátban. Az első téli kabátomat- egy Lóden kabátot-az osztályfőnököm vette az osztálytársaimtól önkéntesen adott összegből: 420 Ft. volt
Miután állattenyésztési szakra jártam,minden állatfajnál gyakorlatot kellet szerezni , sokszor mint szarvasmarha gondozó,fejő gulyás,borjú ellető,vagy épen sertés vagy baromfi gondozó. Szóval végig mentünk az állat és növénytermesztés minden skáláján.Megtanultunk traktort vezetni,sőt műhely beosztásunk is volt,ahol traktorokat vagy kombájnokat,ekéket,tárcsákat javítottunk. Nem mondhatom el,hogy képzett gépészek lettünk,de betekintést kaptunk,ha középfokon is a mezőgazdasági gépészetbe. Persze,mint állattenyésztési tagozatos osztálynak az állattenyésztés volt az elsődleges. Megtanultuk,ha felületesen is -középfokon- a különféle állatfajok anatómiáját és alapfokon a gyakorta előforduló betegségeiket is,de főleg az állattenyésztés alapjait! Mind amellett nagyon jól képzett magyar tanárnőnk- a csornai premontrai rend apácája volt- Frivaldszky Meleinda néni ,akinek Petőfi volt a kedvenc költője./Úgy látszik valami rebelisség rám is átplantálódott./ Feltételezem,hogy a bennem szunnyadó kis forradalmi vénámat Ő pungálta meg.
Azelőtt és azután sem tudtam lakatot tenni a számra,és az igazság mellet mindég próbáltam harcolni.,még akkor is amikor tudtam,hogy fejjel megyek a falnak és a túlerővel szemben nem lehet csatát nyerni. Szüleim a sok év alatt egyszer látogattak meg egy karácsony alkalmával.A vonaton ismerkedtek meg a szintén Szobon felszálló Csornára utazó és Csornán lakó Tóth házaspárral:Géza bácsival és Etus nénivel.Később Ők lettek az én” vasárnapi pótszüleim.” /Nekem két anyám és két apám volt c. versem/. Istenem ennyi idő után míly hálával és szeretettel gondolok rájuk! A náluk vasárnaponként elfogyasztott ebéd pótolta a szülői ház minden ízét. Bár volt lányuk,vejük,unokájuk-igaz tőlük mesze-de a legkisebb én voltam a háznál./ A ballagásomra a tortát is Etus néni hozta/ Ahányszor érettségi találkozóra mentünk,sosem felejtettünk el sírjukra virágot vinni és a sír felett visszagondolni a Tőlük kapott nem csak a vasárnapi ebédekre-ha nem arra sok-sok feledhetetlen szeretetre. A jó Isten adjon nekik örök nyugodalmat.
A nyarakat-miután megtanultam kombájnnal aratni Csornán töltöttem,hiszen a szó-szoros értelmében anyagi értelemben önellátó voltam. Ha kitünő voltam akkor nem kellet semmit fizetnem,ha jeles-általában félévben-akkor 50 Ft volt a kollégiumi díj havonta. Szerencsére jeles kevésszer voltam így teljesen ingyenesen tanultam. Az iskolában 3 osztály volt párhuzamosan,de a másik kettő növénytermesztési tagozat volt. Voltak természetesen közös bulik,szalagavató,ballagás,egyéb rendezvények,amit az én nyáron aratással megkeresett félre rakott pénzemből finanszíroztam.
Karácsonykor is ritkán jártam haza. Egyik Karácsonyi otthonlétemkor édesanyám valamiért leküldött a Betegh dr-.hoz akinek Csíkszeredáról kitelepített két kereszt fiát Árpit és Elemért még általános koromból ismertem. János bácsi- már korábban megengedte, hogy így szólítsam-megkérdezte,hogy hol tanulok? Elmondta,hogy az Elemér keresztfia a soroksári gimnáziumba járt,de már két alkalommal megbukott. Megkérdezte,hogy nem vinném el magammal és tanítanám. Ezért ő havonta 100 Ft.-ot fizetne. Mondtam,hogy megbeszélem az osztályfőnökömmel. Visszaérkezésem után az osztályfőnököm ellentmondás nélkül tudomásul vette a kérésemet,így Elemér a mi osztályunkba került triumvirátusként. Tudniillik ketten voltunk az osztályban rivális jeles-kitünő tanulók a Szőke Oszkár Monoron lakó barátommal. Elemért első perctől sem kellet „tanítani”,mert a kettők húzóereje elég volt,hogy harmadik riválisként felzárkózzon közénk.
Azért a 100 Ft.”tandíj” havonta rendszeresen érkezett, olykor-olykor egy-egy ünnepély, szalagavató, ballagás stb. alkalmával megtoldva 50 néha még 100 Ft.-al is. Innentől már nyaranta hazajártam,mert nem kellet az akkor még lég kondi nélküli kombájn aratásokban részt vennem. Nyaranta lementünk a bernecei patakhoz-közel az Ipolyvisk-i Ipoly torkolatához- halászni és ha sikerült horogra fognom egy nagyobbacska halat,azért mindég kaptam még 100 Ft-ot. Mekkora összegek voltak ezek abban az időben, amikor egy pedagógus fizetése havi 600 Ft.volt. Szóval az élethez szerencse is kell!!! Eljött 1956 az érettségünk éve. Minden tantárgyból simán ment az írásbeli,csak” matematikából nem: A feladatok megoldásának közepén jártam-amikor a két Gáál lánytestvér közül az egyik-akik két sorral előbbre ültek- az egyikük valamit hátraszólt,segítséget kérve,amit Jakab tanár úr észrevett és bár én meg sem szólaltam-illtve csak annyit mondtam,hogy én meg sem szólaltam-mégis engem függesztett fel a matematikai írásbeli alól. Mondanom sem kell összeroppantam,egyrészt azért,mert nem én szólaltam meg,másrészt veszni láttam minden addigi munkám eredményét.
Én kisétáltam a teremből,egy külön osztályba zártak,hogy senkivel ne érintkezhessem. Még én „zárlat” ill.felfüggesztés alatt voltam összeült a tanári kar és itélkeztem felettem. Gábos Dénes igazgató úr jött be az „elkülönítőbe” és kérte,hogy fáradjak be az igazgatói szobába. Meglepetésemre szinte az összes tanári kar színe-java jelen volt. Nekem állva kellet végighallgatnom a „végítéletet” ami ígyen szólt:”a tanári testület,úgy határozott,hogy Jakab tanár úr jóvoltából folytathatja a matematikai érettségi írásbelijét! Az igazgatóúr így folytatta:” most köszönje meg Jakab tanár úr jóságát,hogy nem emelt vétót a szavazásnál”!
Most újra feltámadt bennem a rebellis vagy nevezhetném igazi paraszti vérnek is,amire azt válaszoltam a tanári kar legnagyobb megdöbbenésére:”még én köszönjem meg a Jakab tanár úrnak,hogy igazságtalanul felfüggesztett,amikor én meg sem szólaltam”! Láttam a tanári kar megdöbbent arc kifejezését,de amit kimondtam,azt már nem lehetett visszavonni.
Az osztályfőnököm utánam jött és csak annyit mondott:” fiam azt az egy köszönő szót azért kimondhattad volna”! Rohantam vissza az osztályba,ahol rajtam kívül a Jakab tanár urat felváltó csodálatos jósággal megáldott volt apáca magyar tanárnővel voltam egyedül,aki minden segítséget megadott a szűkre szabott egy órában,hogy a feladatokat, ha nem is kitűnőre,de jelesen megoldjam. Mondanom sem kell kevés ilyen izgalmas vizsganapom volt az életemben.
Csak mellékesen jegyzem meg,hogy az általam „tanított” Szász Elemér kémiából doktorált és a Hamburg-i Egyemen tanított. A érettségi előtt-hiszen a gyerekkor álmom szertefoszlott-nem tudtam,hova tovább.,mely irányba induljak el. Megkérdeztem rivalizáló barátomat Szöke Oszkárt,hogy te hová adta be jelentkezésede? Mondta,hogy az Állatorvosira. Gondoltam én is oda jelentkezem. A sors iróniája,hogy engem még abban az évben 1956.-ban felvettek,Őt nem,csak a következő évben.
Csodálatos egyetemi évek következtek.Igaz sok-sok nehézséggel,az 1956-os forradalommal és azt követő megtorlásokkal is szép volt. És most megint a szerencse volt a megmentőm, egy földi Kemencei lakos személyében akinek a nevét kötelességem leírni: Sági Lászlónak hívták a megmentőmet és a későbbi jótevőmet, A malmuk a Kápolna alatt a Sági féle malom volt. Onnan települtek át Pereszlénybe,ahol a tótok kivonulása után malmot kaptak. Sajnos az édesapjuk ott halt meg,ott temették el. A családot az Édesanyjukkal és hét gyerekkel visszatelepítették Magyarországra és régi malomba laktak a Mikla féle ház alatt. A hét gyerek közül csak a legidősebb fiú ,a Misi volt „kereső” korban, a többi kiskorú volt.
Amikor a z új Ft.1946.-ba forgalomba került bizony sokszor küldte az Édesanyja Édesanyámhoz 10 Ft. „kölcsönért”hogy a sok éhes szájnak legalább kenyeret adhasson. Persze sokszor nem tudták megadni -miből is- ilyenkor, amikor az anyám kapálni ment -Ő is napszámba,főleg az Ocsvainé illetve annak alezredes vejéhez-akkor Sági Laci volt a „pesztrám. Ezt hálálta meg 1956-ban amikor –nem felejtve a velük tett sok-sok jóságot 56. után életet mentett!!!!
Még az egyházi esküvőnkön is ott volt,a legtöbb fényképet-fekete- fehérben-ő készítette. Örök hála: Sajnos már meghalt,de nagyon sokszor godolunk rá. Még a nejem is ismerte,sokszor voltunk náluk,,jó barátságban voltunk haláláig. Egy embert ismertem aki hű maradt elveihez,még a rendszerváltás után is Marxista,ateistaként halt meg.
7,Egyetemi évek és a praxis kezdete
Az egyetemi évek és a praxis kezdete
Félelemmel léptem át a későbbi Almamáterem kapuját az írásbeli felvételi napján.
Őszintén,: teljesen felkészületlenül ültem be a kémiai előadóterembe,aznap kb 20-25-en tettünk írásbeli felvételi vizsgát.
Kitől is kérdezhettem volna meg,hogy mily módon esetleg milyen kérdések lesznek az akkor még nem tesztes írásbeli felvételin.
Kémiából és fizikából felvételiztünk,de megvallom,amikor a jelentkezésemet beadtam fogalmam sem volt,hogy miből kell felvételizni.
Ha előre tudom,vagy ha egy kicsit is utána nézek akkor talán készültem is volna.
Még ma sem tudom,hogy milyen lett az írásbeleim,sikerült e vagy sem,csak amikor megkaptam s szóbelire szóló behívót,akkor kezdtem gyanakodni,hogy talán sok
hülyeséget nem írhattam össze,ha szóbelire is behívtak.
A szóbeli elnöke B.-ek belgyógyász professzor volt.
A szakmai kérdések mellett megkérdezte,hogy továbbra is vallásos vagyok e-amely úgyis benne volt a mellékelt önéletrajzomban- én természetesen azt feleltem,hogy igen.
A válasz az volt:nem baj,mert az állatokat úgysem lehet megtéríteni.
Mikor kijöttem elgondolkodtam,hogy természetesen az állatokat nem,de azoknak vannak gazdáik is.
Úgy két hét után kaptam meg az értesítést,hogy felvételt nyertem.
Azt sem tudtam,hogy örüljek e,hiszen tényleg vártalanul ért az egész, azon kívül nem volt teljes rálátásom a jövendő pályámat illetően.
Akkor még a férfinem uralta a hallgatók többséget, tehát barátságok hamar kialakultak,főleg csoporttársakon belül.
Nagyon jó garnitúra verődött össze a csoporton belül. Ha jól emlékszem 18.-an voltunk egy csoportban.
Meg kell mondani,zöme állatorvosok vagy egyéb értelmiségi pályán dolgozók gyermekei voltak. Én is csak egy kis csóró voltam közöttük!
Nagyon sok pesti is volt köztünk.
Az első félévben sok görög származású lány és fiú is volt az évfolyamon. A lányok lemorzsolódtak,vagy más pályát választottak. Végül az egyetem befejezéséig ,ha jól emlékszem 3 görög kollega végzett velünk az évfolyamon.
Nagyon kemény időszak következett.
Az első évben a vízválasztó tantárgy a kémia és a fizika volt.
Urbán professor úr kiváló előadó volt,de előadásait én mégis inkább - kiváló,máig is őrzött - tankönyvéből tanultam meg,mert én inkább vizuális alapon tanultam.
A délelőtti előadásokat nagyon komoly kémiai gyakorlatok követték, Tari Mária adjunktus asszony és a laboros mindenes Illés bácsi felügyelete mellett.
Félévkor kollokvium is volt kémiából, évvégén pedig vért izzasztó szigorlat,gyakorlattal egybekötve.
Már az első évben megkezdődtek a másik vízválasztó tantárgy-az anatómia és az anatómiai gyakorlatok, amelyből csak második év végén tettünk szigorlatot.
Kémiából csak szóbeli után lehetett csak gyakorlati vizsgát tenni:Kaptunk egy számozott port,kristályt,vagy oldatot és a kirakott reagensek segítségével kellett megállapítani a kation ill. az anion kimutatása után a szer pontos nevét. Hát nem volt egy könnyű feladat egyikünknek sem.
A fizika sem volt egy könnyű vizsga.
Mindezen vizsgák mellet a Kotlán professzor által előadott általános ÁLLATTAN is a vízválasztó vizsgák közé tartozott,mert jaj volt annak,aki nem tudta,hogy működnek a csillóhámok,ami csak egy mondat volt,szinte előszobai kérdés,de ha egyből nem felelte rá,hogy „MINT AZ ENYHE SZÉLBEN REZGŐ BÚZATÁBLA” annak már nem volt tovább belépője.
Az első két hónap lendületét megtörte az 1956-ban kitört forradalom és szabadságharc,amelyben ki-ki lelkiismerete és érzelmi hovatartozása alapján vett részt.
Sokunkat meghurcoltak valós vagy mondvacsinált „tetteiért”,felfüggesztették tanulmányai alól, vagy végső esetben börtönbe zárták,vagy kizárták.
Csak februárban kezdődtek meg az előadások,rövidített ill felgyorsított tanév volt,mert a tanagyagot leadták de vizsgázni az egész évi anyagból kellett.
Az első év vizsgáit sikeresen teljesítettem. A második évben folytatódtak az anatómiai előadások és gyakorlatok/elsőévtől sorrendben: csonttan.izom,ér,ideg stb/
A állatgyógyászatban nem csak egy állatfaj anatómiáját,hanem az összehasonlító anatómia mellett a nagyállatok:ló,szarvasmarha,a kis állatok közül :a sertés,kutya
macska, baromfi anatómiáját is meg kell tanulni. Az anatómiai vizsgán soha nem lehetett tudni előre,hogy épen melyik állat teteme fekszik a boncasztalon és azt sem,hogy csont,ér izom vagy ne adj isten idegrendszeri anatómiai tételt húzol ki.
Második év végén az élettant vettem fel első vizsgaként. Pechemre!
MIUTÁN 18- voltunk egy csoportban hatan mentünk be egyszerre . Viszonylag könnyű tételt húztam,gyorsan papírra vetettem a tételem főbb mondandóját.
Az egyik csoporttársam idegélettani tételt húzott,amibe sajnos belezavarodott,erre Kemény Armand professzor úr továbbpasszolta a tételt,.mivel mindenki a saját tételével volt elfoglalva kapásból egyikünk sem tudott helyesen válaszolni. Így mind a hatan távoztunk nem görbülő eredménnyel.
Két hét múlva az anatómiai szigorlatom következett.
Mondanom sem kell az előzmények után már nem tudtam úgy koncentrálni a a pozítív zabszem próbám /az élettan/ miatt,ezért nem éreztem teljesen felkészültnek magam. Lesz,ami lesz azért neki vágtam,bár tisztába voltam,hogy két ilyen vízválasztó tantárgyból pótvizsgát tenni,majdnem lehetetlen. Az általam nagyon tisztelt és szeretett /és ezt ma is úgy érzem ez kölcsönös volt/ Kovács professzor úr kezébe vette az indexemet s megdöbbenve látta,hogy Kemény Armand professzor-ahogy Ő mondta- engem” megvágott.”
Én azt mondtam:professzor úr! Kemény Armand professzor úr igazságtalanul buktatott meg,mert én tudtam a tételemet,de mivel egyik kollega a tételénél magakadt ,ezért passzolta a tételt mind hatunknak és a mind a hatunkat egyszerre”rúgott”ki.
A Ő sajátos vékony hangján azt mondta:”kollega úr,kollega úr,ne mondjon ilyet, mert egy professzor soha nem lehet igazságtalan,de ígérem, én nem leszek magához igazságtalan,én nem fogom magát megbuktatni, ígérem”! Hát ezek után teljes nyugalommal ültem le vizsgázni és Kovács professzor úr szavát tartva,ha nem is jelesen de sikeresen levizsgáztam anatómiából!
Mint mindennek az életben vannak előnyei és hátrányai is. Később és mai is a történetnek csak az előnyei, tanulsága és az azt követő szép emlékei jutnak eszembe.
Miután fél sikerrel túljutottam a második évfolyamon, hazautaztam a Börzsöny hegyaljai kis falumba jó levegőt szívni. Szeptember 3.-ra voltam kiírva pótvizsgára,azért jutott időm kis pihenésre is,a tanulás mellett. Augusztus végén a barátaimmal rendeztünk egy búcsúbált,ahol megismerkedtem életem igazi első és hála Istennek utolsó nagy szerelmével,Szabó Icával, akiről eddig csak annyit tudtam,hogy van a faluban egy ikerpár,de közelebbről nem ismertem az ikreket. Akkor Ő bájos, copfos 16 éves kislány volt.Igazi szépség! Nekem biztos! Szerelem volt az első látásra. Táncközben izzott közöttünk a levegő. Sosem felejtsük el-még ma is a fülünkbe cseng- a zene dallamát,amely minden érzelmet kifejező volt szövegben és zenében egyaránt:
„Szerelmem jó éjt holnap este újra várok Rád” …….Tényleg vártunk-igaz kisebb nagyobb megszakításokkal-de a hat éves várakozás meghozta „gyümölcsé”t egy jó házassággal és két áldott jó és szép fiúgyermekkel.
Szeptember 3.án sikeresen pótvizsgáztam életemben először és utoljára.!
A sors érdekessége,hogy amikor a 20 éves találkozónkon- hála Istennek Kovács professzor még ott volt- és a Kurcz Árpi által hozott finom villányi vörös borral teli pohár után nyúltam,egy poharat akartunk megfogni egyszerre,rám nézett és az mondta Kalácska maga az. Pedig 20 év alatt több száz hallgatót vizsgáztatott,de ennyi év távlatából is megismert. Fantasztikus jó érzés volt!
Harmadiktól a klinikai tárgyak beléptével már felismertem a szakmát és annak szeretetét, az abban rejlő minden szépségét. Továbbra a vizsgáimmal nem volt probléma.
A klinikumok beléptével mindennap, reggel héttől már a klinikai gyakorlatokkal kezdődtek a napok,hol a belgyógyászati ,sebészeti ,szülészeti, szemészeti ,járványtani tanszéken, stb., hetente váltakozva. Ismerd meg hazádat az ország különböző helyein voltam vágóhidi,Intézeti,igazgatási gyakorlaton,eljutottam,Kassára/akkor még 40% Magyar volt/Pozsonyba,Prágába is. Kollégiumba először a Mária utcában voltam,de a messzeség miatt átkértem magam a Garai utcai kollégiumba. Igaz ott csak névlegesen laktam,mert az anyám húga az Ikarusz munkás szálló gondnoka volt,ahol egy mérnök lakott egy két ágyas szobában és megengedte,hogy szobatársa lehessek. Szegéy nagynéném -Isten nyugosztalja-nagyon sokszor jóllakatott jó zaftos pörköltjével, ízét még a mai napig a számban érzem. Később,lakótársamnak, Kotroczó Tibor barátomnak én voltam az esküvői tanúja,ma is nagyon jó barátságban vagyunk,ha távol is egymástól.
Egyetemi éveim alatt két féle ösztöndíjat kaptunk: un,szociális/ez mindenkinek járt/ és tanulmányi ösztöndíjat. Jó rendűség alatt nem járt tanulmányi ösztöndíj,ezért minden évben hajtani kellett,hogy a megélhetésemet biztosítsam és a tankönyveimet,jegyzeteimet megvásárolhassam,és a kevés maradékból kisebb ruházkodásra és szórakozásra is maradjon. Harmad éves voltam,szemészeti kollokviumra készűltem. A barátom már vőlegény volt és László napot mentem köszönteni,egy szatyorban egy üveg borral.
A Baross térhez közel ,a volt MSZMP. bejárati utca sarkán egy néni virágot árult.Gondoltam veszek egy három szál szekfűt. Már kis is fizettem amikor a nénit alaposan megnézve felismertem benne a valamikori anyám bernecei földijét és iskolatársát mellék nevén zurgo Bözsi nénit, akiket 1945-ben Ipolyviskről telepítettek vissza és a kanászházban laktak. Az új Ft. Forgalomba kerülése előtt a Mill-pengők tegnap még tíz tojást,de pár nap után már semmit sem értek.Ezért a napszámban kapott búzáért,lisztért,krumpliért hozzánk is jártak napszámba,hol kukoricát,krumplit ültetni,kapálni,kukoricát törni,krumplit ásni,fosztani stb.
A virágos asztalnak támaszkova egy nagyon szép,kreolbőrű,hosszú,derékig érő hajú kislány könyökölt.
A virág csomagolása közben megkérdeztem Tőle,hogy Bözsi néni nem teszik megismerni. Kár volt megkérdezni,mert a következő percben úgy elküldött”valahová”,
hogy a kifizetett virágot is ottfelejtve szinte menekültem. Elmeséltem az anyám húgának, akik a mostani Stefánia/akkor Vorosilov,később Népstadion/ úton,a Szerb követtség mellet laktak,hogy ez a néni azonos e azzal a bizonyos Zurgo Bözsi nénivel. Azt mondta igen.
Akkor még nem volt szabad szombat és a nagynéném hentesük a Keletei Pu. mellet volt, odajártak minden szombat délután henteshez.
Odament az általam felismert virágárus nénihez és kérdőre vonta,hogy a nővére fiát nem ismerte meg.Hát drága aranyos Mariskám-mondta ízes palócos tájszólással-az a szép fiú a Viktórunk fia volt. Nem győzött elnézést kérni. Két hónap múlva megjelent a gyönyörű szép,hosszú hajú,kreolbőrű lányával és meghívott a lány lakodalmába vőfénynek. Életemben akkor voltam először és utoljára cigány lakodalomban. Fantasztikus, azóta is feledhetetlen élményben volt részem.
Az Erkel szinház mögött,ha jól emlékszem az Alföld utcában laktak. A meglepetés azzal kezdődött,hogy legalább 10 személykocsiból álló-zömmel Popjeda,Warszava kocsik voltak,egy volt közöttük luxus kivitelű,feketeszínű Volga-karaván szállította a násznépet a Harminckettesek terére a templomi szertartásra. A Volga az ifjú jegyespárt szállította,a többi a násznépet. A meglepetés az templomi esküvő után ért. Akkor tudtam meg,hogy az én koszorúslányom Édesapja a násznagy és nem más mint az akkori Földművelődési Minisztérium Főtanácsosa ./alias K-i/ dr.K.J, a későbbi Földművelésügyi Miniszter-helyettes. Éjfél felé amikor a lakodalmas hangulat a tetőfokán volt a, nagybögő még a Miniszter-helyettes kezében is táncolt. Sajnos éjfélnél tovább nem maradhattam,mert hétfőn szemészetből kolokvium vizsgám volt és vasárnapot kipihenten a felkészülésre kellett fordítanom.
Ennyi idő távlatából is nagyon szép emlékként maradt meg a Zurgo Bözsi néni lánya lakodalma. A vőlegény kilétét csak jóval később tudtam meg.
Barátaimmal az Astóriába tértünk be vacsorázni. Vacsora közben megjelent az asztalunknál a prímás-kezében a hegedűvel- és megkérdezte: dr. úr nem tetszik megismerni?Zavartan és sajnálattal, de kénytelen voltam beismerni,hogy nem tudom hol találkoztunk. Nagyon jó képű,abszolút kultúrember volt. Hát nem emlékszik,Ön volt a vő fényünk a lakodalmunkban. Nagyon resteltem magam,de azóta több mint tíz év telt el és egyikünk sem lett fiatalabb.
Nos azon este amíg ott voltunk- az asztalunknál a hegedűjéből a legszebb magyar nóták csendültek fel. Egy pár alkalommal még megfordultunk az Astoriában s amint észrevett,hogy beléptünk azonnal tussal üdvözölt. Nagyon megtisztelő és felemelő érzés volt. Sajnos a K-i családról és annak sorsáról később sem értesültem,gondolom már nincsenek az élők sorában, mint a lakodalmas násznagy sem.
Pest megyei igazgatási gyakornok koromban elmeséltem a történetet az akkori Pest megyei igazgató-főállatorvosomnak/alias K/ dr.K.M-nak.,aki csak annyit
válaszolt:öregem nem tudod mit hagytál ki.most te ülnél az én székemben. Sosem bántam meg!
Ha már a volt megyei igazgatómról szó esett,egy nem épen kellemes emlék maradt meg az akkori Monor-i kerületi főállatorvos és a igazgatóm viszonyáról.
Hivatalt vizsgálni indultunk Monorra,a főnök mindég hátul ült,mert a bogárhátú volkswágenjével kararmbolozott és a melette ülő neje meghalt. Azóta csak a hátulsó ülésen volt hajlandó utazni.
Szegény F. dr.kolegánkat alaposan megizzaztotta. Semmílyen irat nem felet meg,már a hivatal padozata tele volt dobálva széttépett iratokkal. Sokáig nem bírta az idegrendszere szegény F. dr.nak,mert szinte az infarktus közelében volt amikor a főnök abbahagyta a szekatúrát,de csak azért mert F. dr. kizavarta az irodájából.
Nem lehettek valami jó viszonyban, mert Vecsés felé közeledtünk,amikor a K.dr. odaszólt a sofőrnek,Jóska bácsinak.”ugye Józsikám mire Pestre érünk remélem
a F. dr. infarktust kap.F. dr. nem,de neki ötször volt.
Már Vámosmikolai koromban, amikor a veszettség invázió kezdődött- hatvanas évek közepétől-hozzám is beállított- minden, bejelentés nélkül- és elém dobta a dohányzó asztalra a Nimród szaklapot/vadászlap/. Olvasd el! No de főorvos úr én nem vadászom. Akkor is olvasd elI Kinyitotta az egyik oldalon,ahol Csomor Nándor a kemencei Erdőgazdaság vezetőjének ékes leírásában egy Mikolai ember –Varga Ádám bácsi-esetét írja le,amikor téli fakitermelés közben egy vadmacska leugrott a fáról és kikapta a kezéből a szalonnáját. A győztes Ádám bácsi lett,mert a puszta kezével a vadmacskát megfojtotta,.
Amikor a cikket elolvastam, megkérdezte,mi szólsz? Mit szólnék, szép leírás feleltem nyugodtan. Láttam a kimeredt szemeit amint megkérdezte,hogy a veszettségről nem hallottál még? De igen,feleltem. No de főorvos úr a Nimród csak havonta jelenik meg,azonkívül én nem vadászom,nyomozó sem vagyok,honnan kéne tudnom az esetről. Sikerült e meggyőznöm „ártatlanságomról”sosem tudtam meg. Azt már csak később tudtam meg én is,hogy azt a ominózus megfojtott vadmacskát Ádám bácsi eladta,vagy odaadta a Tsz. főagronómusának, Gáál Ottónak. Ői engem kért meg-neki akkor még nem volt kocsija-hogy preparálásra ill.kitömésre én vigyem fel Nagybörzsönybe,Lajos Gyula bácsihoz,az erdészhez,aki ehhez is értett és foglakozott emlősök és madarak preparálásával. Szeremcsémre ezt az esetet az én igazgatóm sosem tudta meg. Azt hiszem lett volna következménye.
Egy viszont tény,hogy 1965-ben 42 intézet által megállapított veszettségi estem volt,köztük egy mustra anyakoca és egy őz is. Sajnos vonultunk is néhányan az akkor még juhagyvelőből készült, a vírust formalinnal elölt.un. formovakcínás oltásra. A jó sűrű,suspenzió- szerű vakcinából hat követő napon kaptunk a köldök körül a hasfalba,bőr alá! A Hetediket egy hónap múlva ugyanoda. Öklömnyi, fájdalmas duzzanatok keletkeztek a vakcinázás helyén,néha lázas állapot követtette pár napig és még az idegen fehérje bevitel következményeinek is ki voltunk téve.
Ki értdekelte az akkori vezetést a kollegák egészsége vagy annak egy életre kiható következményei! Kibicnek semmi sem drága!!!
Formalinnal végeztük a személyi és a tárgyi végfertőtlenítéseket is. Példát statuálva egy-egy végfertőtlenítés alkalmával bennünket permetezőgéppel, a fülünktől a talpunkig lepermeteztek meztelenre vetkőztetve. Egyszer-sosem felejtem el- F. dr.az akkori Pest megyei Igazgató-helyettes- példát statuálva beleült egy formalinos hordóba,megmutatva,hogy íme így kell tisztességesen magunkat fertőteníteni. Az egész teste olya volt mint a vörösposztó. Soha többet nem kért meg egyikünket sem,hogy példáját kövesssük. A veszettségi inváziós években-miután nálam volt a legtöbb megállapított eset-kaptam egy telefon üzenetet,hogy a következő hé szerdáján „rókagyérítésből”televiziós felvétel lesz. Addigra produkálnom kell egy rókát szaporulatával együtt egy járt kotorékkal. Az akkor még meglévő szobi járási fő állatorvos és az összes vadász,vadőrt bevonva végigjártuk a Vámosmikolai határt,de csak egy elhullott,kicsit már illatozó róka és görény tetemet találtunk.
A bemutató napján jelentkezett Bozsó Józsi bácsi/a Zs temető gondnoka/ hogy az egyik sír alól látott kijönni kis rókákat és a felmenőit. Nem volt más lehetőségem,mert a bemutatónak sikerülni kellett,mint a sírba vezető kotorék nyílásán - akkor még katonai foszgén gyertyákat használva- a sír alá bedobva
a gyertyákat a bent lévő róka dúvadakat kifüstöltük. Sajnos utána meg a hely megválasztásáért kaptam fejmosást. Szerencsémre az igazgatóm akkor megvédett.
Egy gondolattal visszatérve a formovakcinával történő oltásokra, nekem háromszor volt szerencsém „élvezni” a vakcinázás minden kellemetlen következményeit.
Még ennyi év -több mint negyven- távlatából is kitapogathatók a vakcinák betokosodott csomói.
8, Elődeim és utódaim Feltöltés alatt!!!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
