Kettétört életpálya
Mányik Ernesztina (1846 – 1867)
A vámosmikolai községi temető 1853-as évszámot viselő nagykeresztjétől alig néhány méterre szürke síremlék áll az alábbi felirattal:
Itt nyugszik
Mányik János
Hont m. fő orvosa
1814. – 1867.
Leánya
Ernesztina
A fennkelt lelkű énekesnő
1846. – 1866.
Béke hamvaikra
A Magyar Színházművészeti Lexikon Mányik Ernesztina címszavánál az alábbiakat olvashatjuk a fiatalon elhunyt énekesnőről:
„(Vámosmikola, 1846 – Bp., 1867. jún. 7.): énekes (mezzoszoprán). 1863 őszén Reményi Ede egy vidéki városban fedezte fel az akkor 15 éves leányt. 1864. ápr. 28-án lépett fel először a Nemzeti Színházban. Sikere és tudásvágya párizsi (1864: Rossininél) és itáliai (Corsinál) tanulásra sarkallták. Tanulmányai végeztével 1865-ben Astiban, majd Modenában lépett először a közönség elé. Itáliában maradhatott volna, de ő magyar énekesnő akart lenni. A Nemzeti Színházban 1866. máj. 3-án Gounod Faustjának Márta szerepében óriási sikerrel lépett fel. További karrierjének korai halála vetett véget. Hangja érzés- és szenvedélyteljes volt, tele drámai erővel és érces tartóssággal; derült színezetű mezzoszoprán hang, amely az alsó G.-től a felső C-ig terjedt.”
Mint látjuk, a sírkő felirata és a lexikon szövege nincs összhangban. Az énekesnő elhalálozási időpontjában egy esztendő eltérés tapasztalható. A Vámosmikolai Római Katolikus Plébániahivatal halotti anyakönyvében a halálesetről szóló bejegyzés szerint az elhalálozás éve: 1867., hónapja: június, napja: 7. A meghalt neve: MÁNYIK Ernesztina filia MÁNYIK Joannis superior physicus Comitatus Honth (vagyis: leánya Mányik János Hont vármegye felsőbb rangú orvosának); szülőhelye: NECZPÁL, lakóhelye: V. MIKOLA. Az anyakönyvi bejegyzés szerint a temetés Vámosmikolán június 10-én történt. A kőbe vésett halálozási időpont tehát tévesnek bizonyul. A lexikon szövegében is akadnak azonban hibák. Egyrészt tévesen közli Ernesztina születési és elhalálozási helyét. A születési hely esetében a tévedés forrása minden bizonnyal a Vasárnapi Újság 1866. december 2-i számában, még a művésznő életében megjelent pályaképben kereshető. Másrészt a Faustban 1866. május 3-án – miként ezt a korabeli plakát szövege tanúsítja – Margit /Margareta/ szerepét énekelte.
Margareta szerepében: Mányik Ernesztina
Ki volt hát valójában ez a húszéves korában már ünnepelt, s alig 21 évesen elhunyt énekesnő?
Dr. Kiss László orvostörténész elsősorban a fizikus apa életútját kutatva jutott fontos életrajzi adatokhoz. A Honti Lapokban (1996. március, Ipolyság) közölt írásában említi, hogy a Gömör megyei Csetnekről származó Mányik János 1838-ban a pesti orvosi karon szerzett diplomát, majd az ifjú doktor Turóc megyébe került. 1840-ben Turóc megye másod főorvosaként említik, sőt 1849-ben is a vármegye fizikusa. Leánya, Ernesztina tehát Turóc megyében születhetett.
Pontos helyéről pedig a fentebb említett halotti anyakönyvi bejegyzés – melyet Korcsmáros László juttatott el részemre – tájékoztat: Neczpál. Neczpál, másként Necpál (szlovákul: Necpaly) Turóc vármegye Turócszentmártoni járásában található. 1913-ban 1085 szlovák lakos lakta település.
Dr. Kiss szerint a család az 1850-es évek elején kerülhetett Hont megyébe. 1855-ben az ipolysági anyakönyv bejegyzései szerint az Ipolyságh Nr. 69. alatt lakó családnak itt született Lucia Georgia nevű lánya.
A Mányik család Vámosmikolára kerüléséről ugyancsak a neves orvostörténész szolgál számunkra adattal: 1864. május 12-én Vámosmikoláról címezte levelét, mint Hont megye rendes főorvosa a Gyógyászat című pesti szaklapnak. A család előtte Ipolyságon lakott, a kis Ernesztina 8-9 éves korától ott nevelkedhetett. Dr. Kiss László úgy véli, hogy a Zenei lexikonban ill. az általunk idézett Magyar Színháztörténeti Lexikonban említett eset – miszerint 1863 őszén, 17 éves korában Reményi Ede fedezte fel tehetségét „egy vidéki városban” – Ipolyságon is történhetett, ahol Reményi ismerősként mozgott, hiszen 1849 januárjában, mint Görgey kedvenc hegedűse vonult át a Hont megyén a Felvidékre visszahúzódó magyar honvédséggel.
Feltételezhető, hogy a fiatal lány kellemes hangja, kiváló zenei érzéke feltűnt az akkor már Európa hírű hegedűművésznek, s tanácsára az apa Pestre küldi őt tanulni. A Vasárnapi Ujság 1866. évi tizenharmadik évfolyam 48. számában közölt életrajzából megtudhatjuk, hogy a pesti zenedében csak három hónapot töltött, ahol Langertől és Simonnétól vett tanórákat.
Útja ezután Párizsba vezetett, ahol Rossini, majd Milánóba, ahol Corsi lett tanítómestere. Tanulmányai befejeztével először 1865-ben Asti városában lépett színpadra a Kegyencnőben. A városi színház közönsége alig akarta elhinni, hogy az énekesnő nem olasz, oly szépen, oly zengzetesen énekelt. Innen Modenába ment, ahol a Faustban Margit szerepét énekelte egymás után huszonötször. Hazafelé jöttében Fiume volt az utolsó állomása, ahol szereplését nagy siker és Magyarország melletti rokonszenvtüntetés kísérte.
A korabeli sajtó bőségesen foglalkozott az itáliai sikereket arató fiatal művésznővel. A Fővárosi Lapok 1866. szeptember 15-i számában ekként ír a május hónaptól a Nemzeti Színház által szerződtetett operaénekesnőről:
„Fővárosi hírek.
A Szevillai borbély tegnapelőtti sikerült előadásában az oroszlánrész megint Mányik E. kisasszonyt illeti. Noha valamennyien ügyesen játszottak, és jól énekeltek, ő mégis igen kitűnt hajlékony, erőteljes, meleg hangja, friss elevensége és egész rokonszenves lénye által. Ily teljes, szép csengő hang minden este ujra meg ujra meglepi a hallgatót, mely élvez és tapsol. A zenelecke Hamupipőke dallamát és Allaga Géza gyönyörű magyar dalát a Pengettyűs csárdással (mint frissel) oly belsőleg, kifejezéssel és játszilag éneklé, hogy az egész közönségnek öröme telt benne. Bárha e kitűnő tehetségnek egyre nagyobb tért engednének, s művészi egyéniségéhez illő minél több szerepet keresnének számára. Ritkán jut a magyar opera ily kitűnő nyereményhez, s e szerencsés körülményt föl kell használni, hogy a közönség minél többször hallhassa e kedves és sok bájjal, erővel megáldott fiatal énekesnőt.”
Fontosabb szerepei:
Donizetti: Kegyencnő, címszerep; Verdi: A trubadúr, Azucena; Gounod: Faust, Margareta; Meyerbeer: A próféta, Fides; Rossini: A sevillai borbély, Rosina; Donizetti: Lukrécia Borgia, Orsini; Meyerbeer: Az afrikai nő, Selika; Boieldieu: A fehér nő, Margit; Wagner: Lohengrin, Ortrud.
1866-67-ben a művésznő fellépéseiről, szerepeiről, a tervezett szereposztásokról, a próbákról a korabeli sajtó rendszeresen tudósított, mint ahogy beszámolt a színház vezetésének gyakori gáncsoskodásáról, az énekesnő tervezett olaszországi körútjáról, betegségéről, majd haláláról is. A sajtóáttekintésből kitűnik, hogy a fiatal operaénekesnőt tehetségesnek tartotta a szakmai sajtó, a dicséret, elismerés mellett nem rejtve véka alá az indokolt bírálatot sem. Mintegy 200 említést, tudósítást, kritikát lelhetünk fel róla a pesti lapokban.
1866 őszén megbetegedett, így a Lohengrin magyarországi bemutatója után már alig lépett színpadra. A következő év tavaszán hazautazott szüleihez Vámosmikolára, hogy itt készüljön fel olaszországi körútjára. A sors másként rendelkezett: 1867. június 7-én az akkor még gyógyíthatatlan tüdővész következtében elhalálozott. Mányik Ernesztina temetéséről a Fővárosi Lapok június 26-i száma tudósította a pesti olvasókat:
„Koporsóba kiterítve feküdt Mányik Ernesztina. Rövid, de legszebb reményekre jogosított pálya kezdetén, a művészet is sokat vesztett a megboldogultban, de még többet a rajta kívül még 9 gyermekkel megáldott atya. Leánya képzésére erején felül költekezett, hogy később öregségének és népes családjának gyámolát találja meg.
A boldogult negyedfél év előtt egy jótékony hangversenyen Temetőben szól az ének c. népdalt énekelte el nagy hatással. Most Pünkösd másnapján délután a kedves éneklő fölött szólt az ének a temetőben. Koporsóján a szeretet és tisztelet számos koszorúi között Reményi Edé-é is díszelgett.”
A fiatalon elhunyt, tehetséges művésznő tragikusan rövid életpályája alapján is méltó arra, hogy emlékét megőrizzük. Mányik Ernesztina emlékének ápolását az utóbbi évtizedben a vámosmikolai általános iskola helytörténeti szakköre vállalta. A felsős tanulók közül kikerülő szakkörösök megismerkednek az énekesnő pályafutásával, nyughelyével, s arra is vállalkoznak, hogy a sírt időnként kitisztítják, gondozzák, virágot visznek rá, s halottak napján egy-két gyertyát gyújtanak. Június 8-án az énekesnő halálának 140. évfordulójáról emlékeztek meg. Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|