"Amíg mi élünk
és emlékezünk, a múlt legyen a
múlt és ne az elmúlás!"
Kovács Péter - Péter bácsi pedellus is velünk élt.
Kovács Péter 1919. november 21-én született Vámosmikolán.
Szülei: Banda Erzsébet és Kovács Lajos voltak, akik földműveléssel foglalkoztak.
Nyolcan voltak testvérek, öt fiú és három lány. Ő született hetedik gyermeknek.
Gyermekkorát Vámosmikolán töltötte, itt járt iskolába és 6 elemit végzett.
Sokat mesélt gyermekkoráról, a barátokkal elkövetett csínytevéseikről. Halásztak, vadásztak, madarásztak és természetesen fiatal gyermekként már a földeken dolgoztak, segítették a szülők munkáját.
De önállóan is kellett tevékenykedniük, a házi állatokat ellátni, etetni, itatni, almozni.
Nagyon szeretett a vásárokra járni apjával és a testvéreivel, melyeket helyben a nagyobb ünnepekhez kapcsolódóan rendeztek, de ellátogattak a környező falvakba is. A régi Kincses Kalendáriumokban, mindig fel voltak jegyezve az állat- és a kirakodó vásárok időpontjai, melyekre mindig nagyon készültek. /Megérne egy kutatási témát ezen vásárok történetének feltárása./
Nagyon sok vásári mondókát, rikkancsoktól hallott rigmust tudott és sokat - gyermekeinek is elmondott.
Kettő ízelítőül:
„ Ide figyelj te mulya, mit árul a Gyula.
Fele cukor, fele méz, itt a finom törökméz! „
„ Szép az árú, fix az ára, aki nem vesz ne babrálja, menjen az anyja
vala- vala- valahol várja ! „
Nagyon szerette a vicces, humoros történeteket, könyvek közül a Móricz, Mikszáth regényeket.
Visszatérve élettörténetéhez a legény éveiről nem sokat tudunk, A régi falusi búcsúkról sokat mesélt, hogy abban az időben a körhintát a legények kézzel hajtották, - nem volt még villanymotor - és itt sokszor megtréfálták a hintára felülő leányokat.
19 éves elmúlt amikor bevonult katonának, ahol az újonc év letelte után szakácsként szolgált tovább és az orosz frontot, a hadifogságot megjárva 28 évesen került haza Vámosmikolára.
A katonakönyvét sajnos nem találták meg..
Hazakerülése után több hónap telt el, amíg egészségi állapota olyan mértékben javult, hogy munkát tudott végezni. Annak ellenére, hogy a lágerben az utolsó időszakban a konyhán dolgozott nagyon le volt fogyva és le volt gyengülve. Elmondta, hogy a legtöbbször a foglyok által összegyűjtött füvekből, általában csalánból készült levest kaptak és naponta egy szelet fekete kenyeret, ami kő kemény volt. De ez a kenyér is nagyon nagy értéket képviselt, amikor cigire vagy dohányra akarták cserélni.
A cigarettázást a katonaságnál kezdte el és ez a szenvedélye meg is maradt.
Amikor megerősödött, a családi gazdaságban folytatta a munkát. Időközben testvérei közül többen férjhez mentek, megnősültek. Újra kialakult a baráti köre és bálokba, zenés rendezvényekre jártak és itt ismerte meg későbbi feleségét . Varga Máriát is. 1949. november 12-én volt az esküvőjük. Házasságukból négy fiú gyermek született. Péter 1950-ben, Lajoska 1952-ben, de ő hat hónapos korában meghalt, Miklós 1954-ben és Gábor 1960-ban.
Amikor a többi testvére is családot alapított úgy állapodtak meg, hogy ők maradnak Péter bácsi szüleivel, /Rákóczi út 51. sz. / ők gondoskodnak az ellátásukról, szükség esetén az ápolásukról. A nagyszülők halála után pedig az örökség arányos részét kifizetik a többiek részére.
A családi gazdaságban használt földeket először a testvérek közösen, majd Péter bácsiék művelték.
Saját tulajdonú földek három helyen voltak a Mikolai határban. Orzsányban jobb oldalon a patak mellett, a Halászpartokon az almás mellett és István major irányába a ún. Kiskenői táblában. A terület összesen 5- 6 kataszteri hold között volt. Ezen kívül még bérelt földeket is műveltek, ezek nagysága évről-évre változott. Gyermekeikre - amikor szülők a földeken dolgoztak otthon nagyszüleik vigyáztak. A nagymama főzött és Ifj. Péter hat éves korában kapott egy kerékpárt és ezzel vitte az ebédet édesapjáéknak a földekre. A nagyszülők halála után a gyerekek is elkísérték szüleiket a határba és a tehenekre vigyáztak, legeltették az állatokat. Később más munkákban is segítettek
A TSZ. szervezés alkalmával az összes földet elvették, mert nem írták alá a belépési szerződést. Kovács Péter munka nélkül maradt, alkalmi munkákat végzett, más gazdáknak segített. De így nem tudott elegendő jövedelmet előteremteni a család részére, ezért 1960-ban Dorogra ment dolgozni egy építőipari céghez. Itt kb. 1 évet dolgozott és 1961. március 15-én kezdte munkáját a vámosmikolai Körzeti Általános Iskolában hivatalsegédként.
Ezért ez a nap többszörösen ünnep volt család történetében. Ekkor kezdte meg munkáját az iskolában, de a felvételének előzményeiről sajnos nem rendelkezem információval.
Családja nagyon nehezen viselte távollétét, a Dorogon töltött időszakot, mert nem minden hétvégén tudott hazajönni, és gyeremekeinek is nagyon hiányzott, Gabi ekkor még egy éves sem volt. A gyermekek ellátása mellett a sok háziállat /sertések, tyúkok, csirkék, kacsák, libák/ gondozása is a feleségére maradt. Ifj Kovács Péter amiben tudta, 11 évesen segítette édesanyja munkáját.
Pedellusi munkaköréhez tartozott, hogy takarította a tantermeket, folyosókat, irodákat, vizesblokkokat, a tornatermet, a lépcsőházat és egyéb helyiségeket. Az iskola udvarát, a belső és külső járdákat, a vízelvezető árkokat.
A postai küldeményeket délelőtt hozta, majd délután vitte a postára, az egyéb küldeményeket a falu hivatalaiba.
A fűtési időszak jelentette a legnehezebb munkát. A kályhákat fával és szénnel /leggyakrabban tojás szénnel/ fűtötte. A ölfát az erdészet szállította és a helyi fűrészesek / Reitinger Jani bácsi, Budai Béla, Pereszlényi Gyuszi bácsi / fűrészelték fel aztán ő hasogatta össze, hordta be a fáskamrába, hogy száraz helyen legyen. Ebben felesége, és később a fiai is segítették.
Hogy egy fűtési szezonban hány tonna fa és szén kellett, arról nem maradt adat./
( A földszinten a régi gazdatiszti irodában volt egy tanterem, aztán az igazgatói és tanári szoba, továbbá még négy tanterem, és a tornaterem, ez nyolc Láng Gépgyári öntöttvas kályha, aztán az emeleten még három tanterem, és a magtárból kialakított új szárnyban még két terem, és a politechnika műhely. Ez 14 kályha. ( Más forrásból)
Amikor a téli napok nagyon hidegek voltak a kályhákban a tanítási idő alatt folyamatosan kellett fűteni. A tanítást követően a délutáni takarításnál kellett a kályhákat kisalakozni és a másnapi fűtéshez a gyújtóst, a fát és a szenet bekészíteni. Ezen alkalmakkor a salakozásnál gyakran még izzó parazsat kellett a kályhákból kiszedni. A kénes, szúrós szagú, fojtó gáz, ami az izzó parázs kiszedésénél a salakból áradt sokszor betöltötte az egész helyiséget, ezért ezt a munkát a legtöbbször ő végezte. A fűtési időszakban reggel 4-5 óra között kezdte a fűtést és az esti takarítással 7-8 óra között végzett. Amikor havazás volt ennek az eltakarítása is az Ő feladata volt. Ha éjszaka havazott, akkor a hajnali hó seprésben felesége is segített.
A nyári tanítási szünet alatt a tantermek és egyéb helyiségek tisztasági meszelését külső vállalkozók végezték, ekkor ezt megelőzően és követően a bútorok össze- ill. szétrakását és a takarítást kellett elvégezni.
Kovács Péter 1979. december 31-el nyugdíjas lett. 19 évet szolgált gyermekeknek, tanároknak, a közösségnek. Az iskola vezetése és tantestülete nagyon szép búcsúztatóval és sok szép, értékes ajándékkal köszönte meg munkáját, barátságát.
Péter bácsi mindig büszkén mesélt a hozzájuk érkező vendégeknek, rokonoknak volt munkájáról, tanító és tanár barátairól és a kapott ajándékokról.
(Jelenleg három takarító dolgozik az iskolában és van egy főállású fűtő is, akit szabadsága idején egy közmunkás helyettesít. A takarítandó terület négy tanteremmel nagyobb, mint az ő idejében volt. Nos ennyit Kovács Péter áldozatos munkájáról.)
Fontos feladata volt naponta 9 és 10 óra közt a postai küldemények elhozatala és du. kettő után a levelek és egyéb küldemények elvitele a postára. Hetente kétszer a Galambos Laci bácsi fodrász műhelyébe is betért és itt tárgyalták meg a falu és a nagyvilág híreit, itt jutottak olyan információkhoz, amelyekről a Népszabadság nem írt. Ez volt a "Petőfi kör"-, ami itt szerveződött. Itt találkozott rendszeresen a Kajmó plébános úrral is. Egy ideig együtt jártak a postára. A plébános úr is a délelőtti órákban vette át a részére érkezett küldeményeket és hozta el a misebort, amely 5 literes kis fahordókba érkezett.
Később, amikor a plébános úr már nehezebben mozgott a pedellust kérte meg, hogy hozza el a misebort tartalmazó hordókat,és ezért alkalmanként egy kis kóstolót is kapott a hordók tartalmából.
A "Nagy hal" története: Amikor a Nagymarosi erőmű építéséhez a terveket készítették, akkor az Ipoly folyó szabályozása is napirendre került. Ehhez felméréseket kellett készíteni és ezt egy Pesti tervező iroda kapta meg feladatul. Ők a Határőrség engedélyével egy csónakot hoztak az Ipolyra és ezzel végezték munkájukat. Péter bácsi ebben az időben a Kiss János bácsival együtt járt halászni. Horgászás, halászás kozben többször találkoztak, majd összebarátkoztak a méréseket végzőkkel. A mérnökök munkájuk végeztével a csónakot a Tárnoki kertnél kötötték ki és lánccal zárták le, hogy illetéktelenek ne tudják elvinni. Édesapámék a fürdő alatti solyó és a börzsönyi patak torkolata között több nagy halra is vadásztak, de sem horoggal, sem hálóval nem tudtak egyet sem kifogni. Ekkor támadt az a gondolatuk, hogy hétvégéken, amikor a mérnökök nem dolgoznak kölcsön kérik a csónakot halászati célra. Sikerült megegyezni a felmérők vezetőjével és a Határőrségtől is kaptak engedélyt a csónak használatára.
Eltervezték, hogy a halak mozgását megfigyelve kerítő hálóval próbálnak szerencsét. A folyó Szlovákiai oldalán egy nagy cölöpöt leütöttek a meder szélébe és ehhez rögzítették a háló egyik végét. A háló másik vége a csónakban volt és ezzel követték a feltételezett nagyobb halakat. Az első két alkalommal nem sok sikerrel jártak, de a harmadik hétvégén szombat hajnalban beleúszott a hálójukba a 22.5 kg-os harcsa, amely nem adta könnyen magát, közel két órás küzdelem után tudták a csónakba beemelni és a partra hozni. Amire kihozták a csónakból már több horgásztárs és más érdeklődők is ott voltak és csodálták a hatalmas halat, melyet még a délelőtt folyamán a helyi
ÁFÉSZ vendéglőbe szállítottak és ott készítettek belőle finom halételeket.
Amikor 1961-ben az iskolában elkezdett dolgozni emellett egyéb pénzkereseti lehetőséget is keresnie kellett, mert az ő nem nagy jövedelmére a nagymamával együtt hatan voltak a családban. A földeket elvették a TSZ-be, ezért sem gabona, sem takarmány nem volt. Ekkor kezdett sertések nevelésével, tenyésztésével foglalkozni. Általában 4-6 db. növendék és egy-két anyakoca volt az állományban. A növendékeket felnevelve hízott disznóként értékesítette, de a család részére is évente egy-két hízót vágtak. Az anyakocák szaporulatait választási időszakban értékesítette, egy részüket pedig felnevelte.
Egy eladott hízó árából a Mikolai vásárban egy-egy öltönyt tudott vásárolni Péter és Miklós fiainak.
Később lehetőség nyílt földek bérlésére és ekkor a Tótpál réten 800 négyszögöl területen málnát ültetett és gabonát termelt. Majd a tanító földekből is kapott területet a Börzsönyi patak partján, a tanárok földjei mellett. Itt az egyéb termények mellett málnát is ültetett. Ezen földeket nyugdíjba vonulásáig művelték családjával.
Nyugdíjazása után otthoni tevékenységeként még 5-6 éven keresztül foglalkozott malacok nevelésével és hizlalásával. E mellett még egyéb háziállatokat is tartottak és a konyhakertet is művelték feleségével, mivel addigra fiai már megnősültek és elköltöztek a szülői házból.
A horgász szenvedélyét megtartotta és jó időben, főleg ha megfelelő kapás is volt, sok időt töltött az Ipoly partján.
Hétvégéken a barátokkal, ismerősökkel szívesen kuglizott vagy kártyázott a volt régi művelődési ház klubjában. Több kugli versenyen nyert díjat vagy kapott oklevelet, ezekről a képtárban lehet meggyőződni.
Naponta olvasta az újságokat, napilapok közül a Népszabadságot, de a hetilapokból, sport újságokból is rendszeresen vásárolt a postástól, a Breza Lajos bácsitól. A sportot és kiemelten a focit a TV-ben is kedvelte. Kedvenc csapata a Dózsa volt. Mesélte, hogy egy alkalommal Budapesten a Megyeri úti Dózsa stadionba is voltak egy Dózsa - FTC rangadón a Rák Laji bácsival. A Laji bácsi Csepel motorkerékpárjával tették meg az utat.
Esténként a TV-ben a híradó után nagyon kedvelte a krimiket és a történelmi témájú filmeket.
A téli időszakban sokat olvasott, az iskolai történelemkönyveinket is mind végig olvasta és elmondta, hogy ő annak idején mit tanult az egyes történelmi eseményekről. Finoman fogalmazva is voltak ténybeli és értelmezésbeli eltérések. Sokat beszélt a háborús eseményekről és az 50-es évekről, ami a mi könyveinkből kimaradt.
Az utcabeli kortársaival rendszeresen találkozott /Vékony Feri bácsi, Egri Sanyi bácsi, Tóth Lajos bácsi/ és a szülői ház elé kitett padon vitatták meg a nagyvilág történéseit. Sokszor az arra járók is bekapcsolódtak a beszélgetésbe.
Kedvenc, gyakran ismételgetett mondásai közül kettőt idézünk:
Ha valaki jó helyre került vagy jó helyre ült ezt mondta: "Olyan helye van, mint ha a templomban az első sorban ülne".
Ha valaki nagyon sietett vagy kapkodott akkor pedig ezt: "Ne siess, ne kapkodj nincs még vége a misének, a pap még nem ment ki a templomból"
Ezt pedig a fiainak mondogatta: "Fiaim inkább százszor adjál, mint egyszer kérjél".
Befejezésül a temetésén elhangzott búcsúztatási beszédből idézünk néhány gondolatot:
„Becsülettel, tisztelettel élte életét.
A segítőkészség határozta meg emberi kapcsolatait
Mindenki felé tisztelettel, szeretettel fordult, jó barát volt. „
(A fentieket fiai még azzal egészítik ki, hogy "Jó apa volt"!!! Fiai: Péter, Miklós, és Gábor.)
1998. október 7-én Vámosmikolán, álmában jöttek érte, Csendben elaludt, ahogyan élt, 79 évet.
Legyen neki könnyű a föld, és legyen áldott a pora is.
"Amíg mi élünk és emlékezünk, a múlt legyen a múlt és ne az elmúlás!"
( Az életrajz elolvasása után nézzétek meg Péter bácsiról szóló képtárunkat is ) – a alp tetején a képtárakra kattintva található péter bácsi képtára)
A nagyméretű képek direkt nagyméretűeK, , mert úgy nézhetőek.
Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|