Endrey Mihály püspök
Öt évig élt a mi poros kis falunkban Endrey Mihály püspök, esztergomi speciális delegátus. Emlékszem, hogy nagyon sok családnak volt megtiszteltetés, hogy gyermekeiket Kajmó József esperes-plébános segédletével, maga a püspök úr keresztelte, elsőáldoztatta, avagy bérmálta.
Pár sort Ő is megérdemel az utókortól. Tudjuk, nem önként jött ide. Tudjuk, hogy nem csak az akkori államhatalom száműzte ide, de a saját egyházi vezetése is. Régebbi lapokból ollóztam össze – nem a teljesség igényével –, csak képszerűen ennek a száműzetésnek az akkori hátteréből.
Tiszta, jellemes, becsületes, soha meg nem alkuvó ember volt.
A világ nem tűrte ezt, és ezért Vámosmikolát jelölték ki neki lakhelyéül.
Élre állítva, majd félreállítva...
Száz éve született Endrey Mihály püspök
Amikor a száz éve, 1905. november 2-án született Endrey Mihály püspök 1957 júniusában átvette az esztergomi főegyházmegye vezetését, első körlevelében többek között ezeket írta: „Szerény erőim végességének tudatában az isteni Gondviselés irgalmában és kegyelmében bízva, megrendült lélekkel vállaltam a kinevezésemmel együtt járó komoly és nem könnyű feladatokat. Püspökké szentelésemkor, hat évvel ezelőtt jelmondatomul a »Pro fide et populo«(A hitért és a népért) szavakat választottam. Bennük látom mostani szolgálatomnak irányelveit is. Tántoríthatatlan hűséggel állok Krisztus Urunk tanítása és egyháza mellett, forró szeretettel hazám és népem iránt.”
Nem üres szólamok voltak ezek, hanem igaz mondatok. Megrendülésének egyrészt az 1956-os forradalom és szabadságharc történelmi eseménysorozata, másrészt az lehetett elégséges oka, hogy a mártírsorsú Mindszenty József bíboros prímás helyett kellett átvennie a főegyházmegye időleges kormányzását. Forró hazaszeretetének hangoztatása is a nemzeti forradalom visszhangja volt.
Endrey Mihály papi és főpásztori szolgálatának java része a váci egyházmegyéhez kapcsolódott, de a haza és egyházunk életének nehéz fordulóján Grősz József kalocsai érsek, a püspöki konferencia elnöke az Apostoli Szentszéktől nyert különleges felhatalmazásával esztergomi apostoli delegátussá rendelte. Nyilván azért, mert egyenes és tisztességes megegyezésre mindig kész emberként ismerték. Joggal várhatták tőle itthon és Rómában is, hogy –ha állami részről is meglesz a remélt szándék – új egyházpolitikát alapozhat meg.
Ereje teljében, ötvenkét évesen, reménnyel látott munkához. Jól tudott együttműködni munkatársaival. Már az Actio Catholica igazgatójaként nehéz feladatot oldott meg a külföldi segélyszállítmányok szétosztásával. Majd a bíboros prímás szándéka szerint igyekezett rendezni a leginkább kompromittált vezető békepapok egyházjogi helyzetét. Szinte kivétel nélkül engedelmeskedtek, levélben mondtak le, és bűnbánatukat fejezték ki. Egyedül Horváth Richárd utasította vissza következetesen Mindszenty József főpásztori rendelkezését, ezért került sor kiközösítésére. (Sajnos később a többiek is elfeledték bűnvallomásukat...)
Endrey püspök többször utazott ki Bécsbe is, hogy a nunciatúrán keresztül tájékozódjék Róma kívánságairól (a hatóságok akkor még nem gördítettek akadályt ez elé), és tárgyalt a lassan stabilizálódni kezdő kommunista hatalommal is. Például javasolta a békepapi mozgalom helyett – Opus Pacis névvel – olyan katolikus békemozgalom létrehozását, amely nem a szovjet külpolitikát, hanem csakugyan a világbékét szolgálta volna. Más vonatkozásban is próbálta új alapokra helyezni egyház és állam kapcsolatát. Ezekből azonban később csak formális változások születtek.
Nem sikerült új egyházpolitikát kezdeményeznie, mert a szovjet fegyveres erőre támaszkodó hatalom nem volt kész a tisztességes kompromisszumokra épülő kapcsolatra. Ma már olvashatjuk az MSZMP Intéző Bizottsága 1957-es jegyzőkönyveiben Kádár János és mások szavait arról, hogyan kell fenyegetéssel vagy más erővel megtörni az egyházi ellenállást. Endrey Mihály egyre inkább akadállyá vált számukra. Végül 1958. október 17-én közölte a Magyar Közlöny, hogy „lemondott” apostoli delegátusi megbízatásáról. Azt nem közölték, hogy ugyanakkor az ipolytölgyesi plébániát jelölték ki számára kényszertartózkodási helyként... Később Budapestre költözhetett, a Bakáts téri plébánia szerény káplánlakásába. Csak jóval később – amikor betegsége, a Parkinson-kór már egyre erősödött –, 1975-ben járult hozzá az Állami Egyházügyi Hivatal, hogy a Szentszék váci megyés püspökké nevezze ki. Két év múlva, 1977. július 4-én befejezte kálváriáját.
Endrey Mihály kiváló szellemi tehetségét a piaristák és a jezsuiták pallérozták, nevelték. A váci piarista gimnáziumban és a jezsuiták innsbrucki Canisianumában tanult. 1928-ban Vácott szentelték pappá, és mindjárt szemináriumi prefektus lett. Tizenhárom évig a váci hittudományi főiskola dogmatikatanára volt, mialatt a püspöki aulában szertartói, titkári, helyettes irodaigazgatói feladatokat is végzett. 1951-ben soroksári plébános lett, majd kinevezték az Actio Catholica igazgatójává. Ugyanebben az évben Czapik Gyula egri érsek segédpüspökévé nevezte ki XII. Piusz pápa.
1956-ban írta lapunkban a püspök: „Heroikusak az egyház küzdelmei azért is, mert emberek őrzik és hordozzák az isteni alapítás minden csodálatos igazság-kincsét... Mennyi emberi vonás a küzdelemben! Mennyi emberi kísérlet a felmerülő nehézségek megoldására!” Az ő életében és életművében is megcsodálhatjuk ezt. A „hitért és a népért” vívott jó harcot megharcolta. Élre állítva, majd pedig félreállítva egyaránt példát adott és ad testvéreinek.
Rosdy
Endrey Mihály (1905-1977)
A váci piarista gimnáziumban érettségizett, majd 1923-tól 1928-ig Innsbruckban a jezsuita teológiai akadémián tanult. 1928-ban Vácott szentelték pappá. 1928-tól 1930-ig a Szent József Intézetben, 1930-tól a Váci Papnevelő Intézetben volt prefektus és hitoktató. 1936-ban püspöki titkárrá, 1937-ben titkos pápai kamarássá nevezték ki. Ezekben az években lelkipásztori munkát is végzett Vácott és Sződligeten. 1946-ban kanonok lett, 1948-ban az Actio Catholica országos igazgatója. 1950. november 20-án XII. Pius pápa egri segédpüspökké nevezte ki. Mindkét hivatalát 1957. február 9-ig látta el. Grősz József kalocsai érsek őt nevezte ki az esztergomi főegyházmegye élére speciális delegátusnak, teljes megyéspüspöki jogkörrel. 1958. szeptemberben felmentését kérte, és a Szob közelében lévő vámosmikolai plébániára vonult vissza, ahol öt évet töltött. 1964-től Budapesten élt, 1972-ben VI. Pál pápa pécsi segédpüspökké nevezte ki. 1975-ig működött Pécsett. Ekkor váci megyéspüspök lett, de e hivatalát már súlyos betegen látta el.
Az egyházpolitikai erőszak következtében az 1957-ben az esztergomi főegyházmegye élére állított Endrey Mihály püspököt, „speciális delegátus”-t 1958. szeptember 4-én lemondatták, és kényszertartózkodási helyre vitték, a vámosmikolai plébániára. Elhurcolása előtt Schwarz-Eggenhofer Artúrra mint általános helynökre bízta a főegyházmegye vezetését. Ezt erősítette meg 1959. június 6-án XXIII. János pápa, amikor „ad nutum Sanctae Sedis” apostoli adminisztrátorrá nevezte ki Schwarz-Eggenhofer Artúrt. (Magyarországon akkor a kormányzó nevet használták.) Az ad nutum Sanctae Sedis egyházjogi kifejezés azt jelenti, hogy „a Szentszék szándéka szerint”, vagyis az illetőt bármikor, indokolás nélkül is leválthatja a Szentszék. A kifejezés ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy az ideiglenes főpásztornak a Szentszék szándéka szerint kell betöltenie feladatát. Schwarz-Eggenhofer Artúr így értelmezte szolgálatát. Nemsokára élete kockáztatásával bizonyította ezt. Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!
|